Jézus születésének a történetét sokan ismerjük a templomi vagy iskolai pásztorjátékok előadásaiból, esetleg filmen is láttunk róla valamilyen feldolgozást. Mégsem biztos, hogy az evangéliumi leírásokhoz hűen ismerjük annak minden részletét, hogy mi is történt valójában több mint 2000 évvel ezelőtt. És bizonyára ennél még kevesebben vannak azok, akik értik és hiszik is, hogy Jézus miért jött el közénk erre a Földre. Amennyit ebből a témából megértettem, én is csak annyit tudok elmondani önöknek. Mindenkit arra bíztatok, hogy olvassa el Máté evangéliumából a 2,1-14, és Lukács szerint a 2,1-20-ig terjedő szentírási szakaszt.

Az evangéliumi leírások közül Máté és Lukács evangélista tudósít Jézus születésének történetéről és gyerekkorának egy-két mozzanatáról. Az evangélium tanúsága szerint a Betlehemben születő megígért gyermeket a prófétai jövendöléseknek megfelelően, Jézusnak kellett nevezni, mert ő szabadítja meg népét annak bűneiből (Mt 1,21). Tehát az Isten Fia már a nevében is hordozta a küldetését, amiért erre a világra jött. Jézus neve azt jelenti, hogy „Isten megszabadít”. Mitől szabadít meg? A bűntől és az örök haláltól, mert a bűnért a halál a fizetség (Róm 6,23; Jel 2,11).  A teremtő Isten pedig nem akarja, hogy a bűnös ember a bűnei következtében örökre elvesszen, hanem azt akarja, hogy minden ember eljusson az igazság ismeretére és üdvözüljön, megszabaduljon, örök élete legyen. A jó Atya a mi üdvösségünkért küldte el Fiát, Jézust, aki emberré lett, miközben ezzel együtt Isten Fia maradt.

Az evangéliumi leírások alapján a következő néhány szempont tűnt fel a számomra. Az első, hogy bölcsek (görögül „magoi” = csillagászok) érkeztek napkeletről, - tehát nem királyok, - minden bizonnyal Babilonból, ahol a zsidók hetven évet voltak fogságban, ahol Jézus születése idejében is élhettek nagyobb létszámban izraelita közösségek. Ennek következtében az ószövetségi könyvekből a messiási jövendölések is elérhetőek voltak a számukra. Nem tudhatjuk, hogy hány bölcs érkezett, csak a háromféle ajándékból következtettek arra, hogy hárman voltak. A nevüket sem közli a Szentírás, azt csak a hagyományból ismerik az emberek. Feltűnt számomra, hogy ezek a bölcsek több ezer km-t tettek meg azért, hogy láthassák a zsidók újszülött királyát; minden bizonnyal tudták, hogy messiás-királyról van szó, különben nem keltek volna útra, amely igen hosszú és fárasztó lehetett abban az időben. Egy távoli, nagyobb nemzet bölcsei és polgárai voltak, miért érdekelte volna őket egy kis júdeai király születése, ha csak nem ő a megígért szabadító. Amikor megérkeztek, így szóltak Heródeshez: „Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten és azért jöttünk, hogy tisztességet tegyünk neki.” (Mt 2,2) Csak azért keltek volna útra, mert láttak egy csillagot, vagy ahhoz hasonló fényes égi jelet, amely Izrael felé tartott? Ha nem tudták volna pontosan, hogy mire vonatkozik és mit jelent az égi jel, egészen biztosan otthon maradtak volna. A rövid beszámolójukból kitűnik, hogy az égi jel a messiás születését jelezte. A messiás születéséről, annak ígéretéről pedig csakis a bibliai iratokból értesülhettek, mert kizárólag itt olvasható ennek az égi jelnek a jelentése és nagy horderejű jelentősége. Ők látni akarták az újszülött királyt és hódolni akartak előtte, mert az égi jel igazolta, hogy az egykor megírt bibliai jövendölés beteljesedett, a messiás-király megszületett. Erről így olvashatunk Mózes negyedik könyvében: „Csillag származik Jákobból, királyi pálca (jogar) támad Izraelből.” (4Móz/Szám 24,17). Az evangélium egy másik messiási próféciát is említ: „Íme, a szűz fogan méhében és fiút szül, és annak nevét Immánuelnek nevezik, ami azt jelenti: velünk az Isten.” (Mt 1,23; Ézs/Iz 7,14) Azt nem tudhatjuk, hogy ezt a jövendölést ismerhették-e a bölcsek vagy sem. Tény az, hogy ez a prófécia hétszáz évvel Krisztus földre jövetele előtt kimondja, hogy a messiás (=Szentlélektől felkent Szabadító) olyan személy lesz, aki által, és akinek a személyében „velünk az Isten”. Ebből a próféciából is tudniuk kellett volna a főpapoknak és az írástudóknak, hogy Jézus isteni lény és nem csak annak mondja magát. Az Immánuel név nincsen ellentmondásban Jézus nevével, mert a két név jelentése kiegészíti egymást: Isten úgy tud megszabadítani minket, hogy közben velünk és értünk van itt közöttünk.

A másik szempont, amire felfigyeltem, hogy Izrael népének és a többi népeknek is csak a „maradéka” volt készen arra, hogy örömmel fogadják az Úr Jézus születésének a hírét. Izrael népe körében is csak az egyszerű pásztorok, ezenkívül Mária és József, az igaz és istenfélő Simeon, valamint Anna prófétaasszony bizonyultak alkalmasnak arra, hogy az évezredek óta megígért messiás király születésről személyesen is hírt kapjanak, és őt kisgyerekként láthassák.  Az egyszerű pásztoroknak az Úr angyala jelent meg dicső fényességben, és a többi angyalok dicséretét és énekét is hallották (Lk 2,8-15). Személyes kinyilatkoztatást kaptak arról, hogy Dávid városában, Efrata Betlehemében megszületett az Üdvözítő, aki Szentlélektől fölkent szabadító és Úr. Ezek az egyszerű, tanulatlan emberek valamit megértették abból, hogy az Isten által megígért Megváltó született meg Betlehemben, és ennek jele az, hogy egy gyereket találnak pólyába takarva és jászolba fektetve. Ők tudták, hogy ez a gyermek a megígért messiás, mert az angyal elmondta nekik. Az összes többi Betlehemben tartózkodó embernek fogalma sem volt arról, hogy a városukban ki született meg és milyen körülmények között van ott a szomszédságukban. Krisztus első tanúságtevői tehát az egyszerű pásztorok voltak. A teremtő Isten ma is egyszerű tanúságtevőket választ ki arra, hogy az evangéliumot képviseljék, mert őket nem rontotta meg sem a hatalom, sem a pénz szeretete, és elismerésért sem áhítoznak. Ezzel szemben a Jézus korabeli vallási vezetők az életvitelükkel teljesen alkalmatlanná tették magukat arra, hogy Krisztust befogadják. Bár Heródes parancsára Mikeás könyvéből pontosan meg tudták mondani, hogy a messiás király Betlehemben kell, hogy megszülessen, ami Jeruzsálemtől, - azaz a saját tartózkodási helyüktől - 8 km-re volt, mégsem indult el egyikük sem, hogy köszöntse az újszülött királyt. Tehát Jézust kezdettől fogva elvetették a szívükben, mert nem hittek benne, és mert nem az Isten leírt szavára hallgattak, hanem emberi vélekedésekre, hagyományokra hajlott a szívük. Az isteni igazság biztos mércéjét emberi mércével cserélték fel. Sok évszázad történelme tanúsítja, hogy sajnos voltak és ma is vannak olyan vallási vezetők, akik a mindenkori politikai hatalomhoz való viszonyukban tudtak és tudnak csak létezni. Erről nem képesek leválni, hogy az élő Istenre támaszkodjanak, hitből éljenek és másokat is megtanítsanak arra, hogy ők is mindennap az isteni gondviselésben bízva éljenek és dolgozzanak. Az írástudók Mikeás próféta könyvéből felolvasták a Heródestől kért megfelelő messiási jövendölést, amely így van megírva: „De te Efratának Betleheme, bár kicsiny vagy Júda ezrei között: belőled származik nékem az uralkodó Izraelen, akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van.” (Mik 5,2; Mt 2,6) Láthatjuk, hogy ez a jövendölés is egyértelműen kijelenti, hogy aki születik, az isteni lény lesz, mert származása eleitől fogva, öröktől fogva van, tehát nem teremtmény lesz, az akkori vallási vezetők mégsem hittek sem a szent Iratoknak, sem Krisztusnak!

A harmadik szempont számomra a legkedvesebb. Az a mód, ahogyan a mindenható Isten Máriáról, Józsefről és a kis Jézusról gondoskodik. Mielőtt Egyiptomba kellett menekülniük Heródes gyermekgyilkosságra vonatkozó rendelete elől, azelőtt aranyat, tömjént és mirhát kaptak útravalóul, hogy az életüket tudják újra kezdeni Egyiptomban. Ilyen a mi Istenünk, ő élő, szerető, gondviselő Atyánk, aki idejében gondoskodik minden benne bízó gyermekéről, mint ahogyan az elmúlt évtizedek során a mi családunkról is gondoskodott és teszi ezt ma is. Negyedszerre: Miért született Isten Fia erre a világra? Azért, hogy az Isten velünk legyen, és Jézus jellemét, tetteit látva megismerjük a jó Atyát. Azért jött, hogy az ő példáját és önzetlen életét látva szeressünk és szolgáljunk. Azért jött, hogy az elménkben és a szívünkben az ő igéje által az ördög munkáit lerontsa (1Jn 3,8). Az Atya azért is elküldte őt, hogy értünk helyettes áldozatul adja önmagát a bűneink miatt, hogy ha valaki hisz benne, annak örök élete legyen (Jn 3,16). Ez a hit magában foglalja az ő szavának való engedelmességet is, mert „aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged (!) a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.” (Jn 3,36) Végül, de nem utolsó sorban Jézus azért jött el a mennyből közénk, hogy megtanítson arra, hogyan lehetünk hit által és a Szentlélek bennünk lakozása által az Istennek kedves gyermekei. Szívemből kívánom, hogy Jézus születésének a története mélyebb Istenismeretre vezessen bennünket, és az ő Földünkre jövetelének a célja megvalósuljon a magunk, szeretteink és minél több ember életében.

Áldott ünnepeket és békés, boldog, újesztendőt kívánva tisztelettel és szeretettel: Pongrácz Róbert

A pusztámból 2018. karácsonyán