Bármely hívő közösség tagjainak egyenként csak akkor lesz pünkösdje, ha már megtörtént életükben a bűn halálából való feltámadás. A Jézus Krisztusba és az Ő helyettes áldozatába vetett hit és keresztség nyomán lehet része ilyen tapasztalatban az embernek.

A Szentírás szerint van korai és van kései eső, miként a természet rendjében is (vö. Jak 5,7). A korai eső az első pünkösdre vonatkozott, amely napon Péter apostol beszédére, mint egy háromezren vallották meg bűneiket és keresztelkedtek meg (vö. ApCsel 2,38.41). A kései eső a végső nagy evangéliumhirdetéskor lesz, amely Isten Lelkének erejével és hatalmával fog végbemenni az egész világon „bizonyságul minden népnek”, mielőtt a földi történelem elérné a drámai végkifejletét (vö. Mt 24,14). Amint a Szentlelket az első pünkösdkor csak a hívő és egy akaratra jutott százhúsz tanítvány kapta meg, és azt jelek és a nyelvcsoda kísérte, ugyanígy az Igazág Lelkének végső és nagy kiáradása is csak a Krisztus jellemébe felöltözött Isten népe körében fog megtörténni. És azt szintén jelek és csodák fogják kísérni, ugyan úgy, mint az apostoli időben. Erre vonatkozóan a napjainkban tapasztalt különféle karizmatikus jelenségek ne tévesszenek meg senkit sem, mert a Szentírás szerint ez még nem lehet minden esetben a Szentlélek munkája, - mint ahogyan már jeleztem ezt az előző „Pünkösd” címet viselő cikkemben is.

A Jelenések könyve 16,14 szerint „ördögi lelkek ezek, akik jeleket tesznek”, és Jézus szerint is a végső időben sok hamis próféta támad és sokakat elhitetnek (vö. Lk 21,8 és Mt 24,4-5). Különösen figyelemre méltó a Máté evangéliumából ez a részlet, amit szó szerint idézek: „Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is” (Mt 24,24). Jézus külön felhívta a tanítványai figyelmét arra, hogy nagy hitetések lesznek, hamis jelek, jelenések és csodák, amelyek nem Istentől, hanem a sátántól lesznek. „Íme, előre megmondtam néktek (Mt 24,25)” – mondta Jézus. Ami azt jelenti, hogy „nem mondhatjátok, hogy nem figyelmeztettelek titeket”. Tehát ha valami természetfölötti jel vagy csoda történik valahol, még ha vallásos köntösben jelenik is meg, ne menjünk oda (vö. Mt 24,26) és ne engedjük magunkat elhitetni sem tömeg sem egyéb hatások által. Ne becsüljük le a sátán megtévesztő erejét, sem a képességeit, mert a legtökéletesebb teremtmény volt a mennyben, mielőtt a bűn megfogant volna benne. Az „arányosság pecsétgyűrűje” volt, aki a bűn szerzője, a hazugság atyja lett. Gyilkos kezdettől foga, aki nem állott meg az igazságban (vö. Jn 8,44) - tehát valamikor ő is igazságban állott, csak fellázadt Isten törvénye ellen – (vö. Ez 28,15), aki a lázadásával a menny angyalainak az egyharmadát maga mellé állította Istennel szemben (vö. Jel 12,4a). Mekkora lehet a hitető képessége a hazugság atyjának, hogy ha Isten jelenlétében, az Isten igazsága és szentsége és szeretete ellenére ezt tudta tenni az angyalok egyharmadával? Sajnos sok esetben alábecsüljük a képességeit, és azt, hogy most már hatezer éve tanulmányozza és ismeri az emberi természetünket. Nem kell vele sokat foglalkozni az igaz, de sajnos nem is számolunk vele eléggé. Úgy gondoljuk, hogy ha valaki Jézus nevében gyógyít, akkor az már minden esetben Isten erejével történik, pedig ez nem így van. Ez a bukott angyalfejedelem is rá tudja lehelni a betegséget az emberekre és vissza tudja venni azt, ehhez nem kell teremtő, isteni erő. Az embereknek pedig nem számít, csak meggyógyuljanak. Azt szolgálják, akitől az egészségüket visszakapják, mindegy hogy az guru vagy sámán, vagy a halott mesterétől információkat kapó gyógyító. Mindennek az Isten teremtő és újjáteremtő, gyógyító erejéhez semmi köze sincsen.

Az utolsó időben történő Szentlélek kiáradása előtt – amint ez a Szentírás egészéből megérthető – a hazugság atyja szintén fog jeleket és csodákat művelni (vö. 2Tessz 2,8-12; Jel 16,14), még vallásos körökben is, azért, hogy az Istentől jövő jeleket és csodákat már előre lejárassa, hiteltelenné tegye! A keresztények nagy része teljesen tájékozatlan ezekben a kérdésekben, mert nem tanulmányozzák a Szentírást naponta, és az nem lett számukra az élet kenyerévé és biztos iránytűvé az életük minden területén. A Szentlélek kitöltéséhez a Joel 2-dik fejezetéből a 28-32 verseket is figyelembe kell venni más szentírási helyekkel együtt. Mindezek és a fentiek alapján ellenőrizhető bárki által, hogy amit írtam, az biblikus, annak alapja az Isten szava, amely él és megmarad örökre.

Még vannak egyéb kritériumai is a Szentlélek végső és nagy kiáradásának. Ezek közül a legfontosabbak közé tartozik az, hogy a színpadiasságnak még egy jottája sem nyilvánulhat meg Isten népe körében. A karizmákat nem egy ember, hanem Isten népe kapja, és az egyének is a hívő közösség építése céljából kapják és nem a saját kiválóságuk bizonyítékaként, hogy önmagukat ezzel az emberek fölé emeljék. A „nyelvek adománya”, amelyről a Korintusiakhoz írt első levélben szó van (vö. 1Kor 12,8-11), önmagában még nem föltételenül jele a Szentlélek jelenlétének egy közösségben, mert azt az apostol csak utolsónak említi a karizmák felsorolásában és mellette ott van a nyelvek magyarázása, és még több adomány is. A nyelvek adománya – amennyire nekem erről tudomásom van – nem az Istennel való állítólagos érthetetlen beszélgetés nyelve, amely csak úgy rátör az imádkozóra, amelyre sehol nincsen példa a Szentírásban, - hanem valóságos, létező nyelv és minden esetben van valaki, aki a Szentlélek által le is fordítja azt. Nem beszélve arról, hogy a többi karizmák rendszerint nem is működnek az ilyen közösségekben. Bátorításként írom viszont azt, hogy ha ezek az imádkozó csoportok kitartanak hűséggel a Szentírás nekik nyújtotta világossága mellett, akkor Isten Lelke el fogja a maga idejében vezetni mindegyiküket a teljes isteni világosságra, hogy egyértelműen dönteni tudjanak az Isten szava valamint az emberi tanítások és hagyományok között.

A Szentlélek kiáradásának talán legdöntőbb kritériuma abban fog állni, hogy a hit által és az Isten parancsolatainak megtartása által mennyire sikerült megszentelődni valamely közösségnek, akiket az Úr magáénak ismer el és vall meg (vö. Jel 14,12), mert Isten „bűnnel együtt nem lakik”, azaz nem lakhat őnála gonosz (vö. Zsolt 5,5). Az igaz és szent Isten nem adhatja pecsétjét olyan műre, amelyben emberi ambíciók, módszerek, fel nem számolt ellentétek, rendezetlen jellemhibák, bűnök vannak, mert ezzel bátorítást adna arra, hogy az életszentség útját, ezekkel együtt is végig lehet járni. Tehát nem működhet az az ismert gyakorlat, hogy addig énekelünk hangos és ritmikus zenével, addig imádkozunk, és addig kérjük Istent, amíg eljön a Szentlélek, holott csak felfokozott érzelmi hatást történik a legtöbb esetben, és nem több. A hit elsősorban nem érzelem, hanem Isten ígéreteibe való belekapaszkodás. Azt már én is megtapasztaltam másokkal együtt, hogy csendes lelki napokon az Isten bizonyos esetekben lehajolhat hozzánk, és meg lehetett tapasztalni a jelenlétét, és ennek örültünk, de ez az öröm önmagában nem lehet cél. A cél az, hogy Isten élete folyamatos legyen bennünk, s ez akkor történik meg, hogy ha mindenkor Krisztusban és a „szabadság tökéletes törvényében” (vö. Jak 1,25), a szeretet törvényében maradunk. Mert „akiben nem lakik Isten Lelke az nem az övé”, - írja Pál apostol.

A jelen írásomat nem vitairatnak szánom, hanem segítségnyújtásnak azok számára, akik a Szentírás és a lelkiismeretük alapján el akarnak igazodni ezekben a kérdésekben. A részemről ez egy értük végzett szolgálat, hiszen aki Krisztus nevét hittel segítségül hívja, az nekem mind testvérem. Azok az olvasók, akik ezekről keveset hallottak, azok számára is előbb-utóbb közérdekűvé lesz, mert az idők jelei erről szólnak. Ezért a tájékozódás bárkinek a javára válhat.

A Szentlélek adományainak a vétele teljes mértékben összefügg azzal, hogy időközben az Úr Lelke ki tudta-e munkálni bennünk a Lélek gyümölcseit. A Szentlélek gyümölcse: „szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség” (vö. Gal 5,22). Ezeket egybe lehet vetni a test cselekedeteivel, ami a megromlott emberi természetünk uralmát jelenti és nem a test és lélek szétválasztását. A test cselekedetei ugyanebben a fejezetben találhatóak, és biztos eligazítást adnak minden keresőnek (vö. Gal 5,1-21). 

Minden Istentől kapott hivatás mélysége és sokszínűsége innen forrásozik: részt akarok venni abban a küldetésben, amely az Atya szívéből árad ki, Krisztusban válik számomra személyessé és valósággá, valamint a Szentlélek által valósul meg ebben a világban azok között, „akik nem e világból valók” - Jézus szavai szerint. Ők az Isten gyermekei „akik Istenből születtek” (vö. Jn 1,13) újjá, hogy Istennek és Istennel járva éljenek nap mind nap.

Felhasznált irodalom: Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat, Bp., 2002. / Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Szt. István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2008. / Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár, Bp., 2002., Biblia, az Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése, Kálvin János Kiadó, Bp., 2004.