Kénytelen vagyok rendkívül érzékeny témát érinteni a Szentírásnak, Isten szavának mérlegére téve, mert egyre több olyan emberrel találkozom, akik bizonyos szellemi valóságokkal foglakoznak, és ezeknek a negatív hatásaitól szenvednek. A spiritizmus meghatározásához most nem áll a rendelkezésemre Gál Péternek a „New-Age keresztény szemmel” című könyve, mert a szülővárosomban, Gyergyószentmiklóson hagytam, de mindenkor kéznél van az Isten szava, amely megbízható és pontos segítséget nyújt ebben a kérdéskörben is. Egyébként Gál Péter katolikus pap könyvét mindenkinek bátran merem ajánlani ebben a témakörben. Aki ebbe a könyvbe belelapoz, az látni fogja, hogy amit leírok, az nem kitalált mese.

Én olyan esetekkel találkoztam, amelyek során valaki az elhunyt hozzátartozójával akarta felvenni a kapcsolatot, az egyszerű megszólítástól kezdve, - mintha imában név szerint hozzá fordulna, - egészen a szellemek megidézéséig, amelyet rokonok együtt műveltek, hogy elhunyt szeretteikkel kapcsolatba lépjenek. Ez után az eset vagy esetek után mindegyikük arról számolt be, hogy megszaporodtak a rémálmaik. Meghalt szeretteikkel beszélgettek napközben vagy éjszaka álmaikban úgy, mintha azok mindenkor velük lennének. Azok, akikkel kapcsolatba léptek, egy idő után mind erőszakosabban léptek fel velük szemben.

Mit mondhatunk mindezekről bizonyossággal a Szentírás alapján? Izaiás próféta ezt írja: „Ha majd azt mondják nektek, hogy forduljatok a halottidézőkhöz és jövendőmondókhoz, akik suttognak és mormolnak, ezt feleljétek: Nem Istenéhez kell fordulnia a népnek? A holtakhoz kell fordulni az élő helyett? A tanításra (az Isten törvényére) és a bizonyságtételre hallgassatok. Nem ekként szólnak azok, akiknek nincsen hajnaluk (Iz 8,19-20).” A jó Isten előre figyelmeztette az ő népét, hogy ilyen dolgok léteznek, és hogy azokat azonnal az Isten igéjének a világosságában érdemes megvizsgálni és elvetni, amennyiben az ember önmaga és a családja számára védelmet akar nyerni az ilyen jelenségek következményeivel szemben. Izraelnek még a honfoglalása előtt ezt parancsolta az Örökkévaló: „Ne találtasson teközötted, aki az ő fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló; se bűbájos, se ördöngősöktől tudakozó, se titokfejtő, se halottidéző; mert mind utálja az Úr, aki ezeket műveli, és az ilyen utálatosságok miatt űzi ki őket az Úr, a te Istened teelőled. Tökéletes légy az Úrral, a te Isteneddel (vö. MTörv 18,10-13 és 14).” Ebben a felsorolásban találjuk a halott idézést is, amely utálatos az Isten előtt.

Erre megkérdezhetné valaki: Mi rossz van abban, hogy ha valaki az elhunyt hozzátartozójával akar kapcsolatban maradni, vagy kerülni? A Biblia azt mondja, hogy ez a sátán és a démonainak a területe, akik igen könnyen meg tudják csalni az erre a területre tévedt embert. Kitűnik ez a Szentírásnak abból a részletéből is, amely Izrael első királyának, Saulnak az endori halott látó asszonynál tett látogatását írja le (vö. 1Sám 28). A szorult helyzetében lévő Istentől elfordult király egy halottidézőhöz megy álruhában, hogy az asszony megidézze néki az elhunyt Sámuel próféta szellemét, hogy segítséget kérjen tőle a másnapi filiszteusokkal szembeni ütközetben. A történetből az derül ki, hogy az asszony „egy istenfélét” lát feljönni a földből (1Sám 28,13), aki a megjelenésével, a hangjával, a mozdulataival minden tekintetben hasonlított Sámuelre. A hamisítvány tökéletes. A Szentírást olvasó ember onnan tudja meg, hogy Saul nem Sámuellel beszél, hogy amit a megidézett szellem mond, abban van igazság és hazugság is. A sátán mindig annyi igazságot kever a hazugsága mellé, hogy az még eladható legyen. Így szól az aktuális idézet: „És az Úr Izraelt is veled együtt a filiszteusok kezébe adja (eddig igaz, amit mond), te pedig holnap fiaiddal együtt velem leszel (1Sám 28,19). A mondat utolsó fele leplezi le a nagy csalót, ugyanis ha Sámuel volna az, akivel a király beszélget, nem lenne lehetséges, hogy egy megátalkodott, engedetlen, Isten ellen lázadó király halála után az Istenhez hűséges Sámuel próféta mellé kerüljön. Azért sem, mert a Szentírás szerint az elhunytjaink öntudatlan állapotban „alusznak”, semmit nem éreznek, semmiről nem tudnak (vö. Préd 9,7-8), és várják a feltámadást. Az elhunytak nem Isten(ek), hogy mindenhol, bármikor megjelenjenek, mindenről tudjanak, és folyton figyeljék, hogy a földön élők mit tesznek. Jézus azt mondta Lázárról, hogy elaludt, azaz meghalt (vö. Jn 11,11.13). Hasonló esettel találkozunk akkor, amikor Jézus Jairusnak a tizenkét éves kislányát indult feltámasztani a halálból. Krisztus azt mondta a siratóknak, hogy a kislány nem halt meg, csak alszik, de ők kinevették. Azért nevették ki Jézust, mert tudták bizonyosan, hogy a kislány meghalt. Jézus azonban a kislányt feltámasztotta a halálból és a visszaadta a szüleinek (vö. Lk 8,41-42.49-55). Mindkét esetben azt mondta Jézus, hogy az elhunyt alszik. Éppen ezért én ebben a tekintetben az Isten Fiának hiszek, aki az Atyától jött, és aki azt mondta magáról, hogy „én vagyok az igazság” és Pilátusnak hozzátette, hogy: „aki az igazságból való az hallgat az én szavamra” (vö. Jn 18,37b). Krisztusnak hiszek, akinek élete van önmagában (vö. Jn 5,26), aki úgy mutatkozik be, hogy „én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz énbennem, ha meghal is élni fog; és aki csak él és hisz énbennem, nem hal meg örökre (a pontosított fordítás szerint: Jn 11,25-26). „Élni fog”, azaz feltámad a feltámadás rendje szerint, és „nem hal meg örökre”, mert az élet fejedelme Krisztus, a maga idejében mindenkit néven szólít, és az Isten újjáteremtő szavára, akik valaha éltek, előállnak. Istennek ez lehetséges, Krisztusnak is, mert Ő valóságos Isten az Atyával együtt. Ha Krisztus feltámadt, akkor mi is fel fogunk támadni. A feltámadás rendjéről és módjairól már több alkalommal írtam a korábbi cikkeimben. Ha pedig a halottaink öntudatlan állapotban alszanak, és Isten hatalmában vannak, akkor nem lehet velük semmilyen kapcsolatba kerülni. Sajnos kevesen tudják azt, hogy a sátán a világosság angyalaként (vö. 2Kor 11,14) is meg tud jelenni, és a démonait arra utasítja, hogy az embereket megtévesszék. Amint jeleztem ennek a bukott angyali fejedelemnek, - „aki az egész földkerekséget elhiteti” (vö. Jel 12,9), - meg van a képessége, hogy az elhunytak formáját, szavait, mozdulatait, emlékeit és egészen személyes dolgait is felidézze, és ezek révén a halottakhoz forduló embereket megtévessze, magához kösse és kárhozatba taszítsa őket. Sajnos azonban vannak, akik – gyakran a saját hibájukon kívül - jobban ragaszkodnak az elhunyt hozzátartozójukhoz, mint az őket szerető és értük meghalt Krisztushoz, és az Ő szavához. Nem tudják, és nem akarják elengedni ezt a kapcsolatot, pedig az egyre durvábbá és félelmetesebbé válik a számukra. Akik azonban nem hallgatnak az Isten szavára, azok kiszolgáltatott helyzetbe sodorják önmagukat. Ezekről a jelenségekről és annak valódi okáról ezt írja Pál apostol: „Akinek eljövetele a sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, és a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő üdvösségükre. És azért bocsájtja rájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higgyenek a hazugságnak (2Tessz 2,9-11).” Akik nem fogadták be az igazság szeretetét az ő üdvösségükre, amely igazságról Jézus azt mondta, hogy az nem más, mint az Isten igéje (vö. Jn 17,17), azok a tévelygés áldozataivá válnak, mert ezt választották önmaguknak. Akik azonban tudatlanságból cselekedtek így, és megvallják ezt a bűnüket, és megtagadják a spiritizmus minden formáját imádságban az Isten színe előtt, azok számára van szabadulás és van élet.  Az Isten az őszinte szívből jövő imára, ha kell, az összes angyalát elküldi segítségül a démonokkal szemben, és nem fogja engedni, hogy a benne bízók zaklatva legyenek, vagy elvesszenek. Jézus Krisztus nevét naponta többször hittel mondjuk ki és kérjünk védelmet a sátán minden támadásával szemben, énekeljünk zsoltárokat és imádkozzunk hangosan, amikor csak tehetjük. Ameddig azonban valaki bűnöket melenget, és nem akar Istennek engedelmeskedni, addig nincsen szabadulás ebből az állapotból.

Ne feledjük el, hogy „egy az Isten, egy a közbenjáró (görögül: meszitész) is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus, aki adta önmagát váltságul mindenkiért, mint tanúbizonyság a maga idejében (1Tim 2,5-6).” Csak az lehet közbenjáró a Szentírás szerint aki „önmagát adta váltságul” mindenkiért, csak Ő lett isteni személyként és Emberfiaként a bűneinket magára véve helyettes áldozattá a Golgotán. Ő a közbenjárónk, Ő a szószólónk az Atyánál (vö. 1Jn 2,1), Ő a főpapunk, aki a megvallott bűneinket eltörli (vö. Zsid 9,28), „járuljunk azért bizalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk kellő időben való segítségül (Zsid 4,16)”. Krisztushoz és az Atyához forduljunk imáinkban ne az elhunytakhoz! Az elhunytakat úgy bízzuk a jó Istenre, hogy bízunk benne, mert ismerjük és tudjuk róla, hogy Ő maga a szeretet (1Jn 4,16) és könyörületesség. Ő többet tett és jobban szereti a mi elhunyt hozzátartozóinkat, mint ahogyan mi szeretjük, vagy szerettük őket. Bízzuk ilyen módon őket a jó Istenre, mert „így szól az Örökkévaló, Izraelnek Szentje és Teremtője: Kérdezzétek meg a jövendőt tőlem, fiaimat és kezem munkáját csak bízzátok reám (Iz 45,11-12a: Károli fordítása alapján)!” A továbbiakban még ezt olvashatjuk: „Ezt mondja az Örökkévaló: Szó hallatszott Rámában, sírás és keserves jajgatás; Rákhel siratja az ő fiait, nem akar megvigasztaltatni az ő fiai felől, mert nincsenek. Ezt mondja az Örökkévaló: Tartsd vissza a szódat a sírástól és szemeidet a könnyhullatástól, mert … azt mondja az Örökkévaló, hiszen az ellenség földjéből térnek majd vissza (Jer 31,15-16 és Óz 13,14).”

A Szentírás szerint az utolsó időben még nagyobb hitetések lesznek (vö. Jel 16,13-14 és 13,13-14a), éppen ezért, csak azok nem fognak a nagy hitető hálójába kerülni, akik a tekintetüket és bizalmukat a jó Istenbe, és az Ő szavának ígéreteibe vetik, amelyről Krisztus ezt mondta: „ég és föld elmúlnak, de az én igéim semmiképpen nem múlnak el (Lk 21,33).”

Felhasznált irodalom: Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat, Bp., 2002. / Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Szt. István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2008. / Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár, Bp., 2002., Biblia, az Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése, Kálvin János Kiadó, Bp., 2004.