A Szentírásban található Habakuk könyve i. e. a VII. században íródott. A könyv szerzője, Habakuk próféta a Szentlélek sugalmazására a következőket írja az utolsó idők hitel-csapdáiról: „És felelt nékem az Úr és mondta: Írd fel e látomást, és vésd táblákra, hogy könnyen olvasható legyen. Mert e látomás bizonyos időre szól, de vég felé siet, és meg nem csal; ha késik is, bízzál benne, mert eljön, el fog jönni nem marad el! … Jaj annak, aki rakásra gyűjti ami nem az övé! De meddig? És aki adóssággal terheli magát! Avagy nem támadnak-e hirtelen, akik téged mardossanak, és nem serkennek-e fel, akik háborgassanak téged? És zsákmányul esel nékik.” (Hab 2,2-3.6-7; Károli ford. szerint)

  Ha valaki ennek az idézetnek minden sorát és szavát megfontolja, megértheti, hogy a prófétai látomás a végidőben fog teljesedni, mert „a vég felé siet”, nem csal meg, egészen biztos be fog következni, ezt háromszor erősíti meg. Az, hogy valaki „rakásra gyűjti azt, ami nem az övé, ezt természetesen nemcsak hitelfelvételre lehet érteni, de az „adóssággal terheli magát” kifejezések pontosítják, hogy erről van szó. Gondoljunk arra, hogy akik néhány évvel ezelőtt svájci frankban vettek fel a lakásukra vagy autójukra a hitelt, azokat az árfolyam megugrása mennyire „mardosott”, és akik háttérben a szálakat mozgatják a szerencsétlen kiszolgáltatott emberek kizsákmányolására, azok mennyire tudják háborgatni ezeket az embereket, míg végül sokakat zsákmányul ejtenek. Egy férfivel beszélgettem, hogy miért árulja a házát, melynek javítására, rendbetételére a korábbi években ilyen jellegű hitelt vett fel. Azt válaszolta, hogy az eddigi évek során már a felvett összeg másfélszeresét fizette vissza a banknak, és még van bőven, amit fizetnie. A havi részlete évek óta akkora, hogy a felesége hat éve Németországban kénytelen beteget gondozni, és így fizetik a törlesztő részleteket. Végül oda jutott, hogy egy speciális cégnek fogja eladni a házát, amelyik kifizeti a bankot és számára lehetővé teszi, hogy a saját házában bérlő lehessen élete végéig, és így majd a jelenlegi banki részletének csak a felét, vagy egyharmadát kell fizetnie hónapról hónapra. A felnőtt gyerekére semmit sem tud hagyni. Hány ilyen ember van, aki azt kérdezi, hogy ki tudhatta előre, hogy ilyen gazdasági világválság, vagy bármi másnak is nevezhető spekuláció révén emberek ezrei ide fognak jutni? Teljes együttérzéssel vagyok az ilyen becsapott és kiforgatott emberek iránt, mégis láthatja az olvasó, hogy a Biblia ír erről a hitel vagy adósság-csapdáról a végső időre nézve, és figyelmeztet a veszélyre. Az hogy a végső idő mi alapján azonosítható, ezt bármely Bibliát olvasó ember felismerheti a bibliai próféciák ismerete nélkül is, hogy ha elolvassa a 2Tim 3,1-5 szakaszt az Újszövetségből. Ha valaki a Szentlélek világosságát kérve naponta tanulmányozza a Szentírást, megértheti az Úr szavának tanácsait életének különböző területeire nézve, és azokból a döntéseihez világosságot nyer.

  A gazdagság utáni vággyal kapcsolatban írja bölcs Salamon, hogy az „embernek a kívánsága be nem telik”. (Préd 6,7) Pál apostol pedig azt írja, hogy: „akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe, tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magukat átalszegezték sok fájdalommal. De te, óh, Istennek embere, ezeket kerüld ...”. (1Tim 6,9-11a; Károli ford. szerint)

  Mit ír a Biblia azokról, akik a gazdagságukat más emberek kisemmizése árán növelik? Ezt írja: „Jaj azoknak, akik házat házhoz sorakoztatnak, szántóföldet szántóföldhöz ragasztanak, míg az övék nem lesz minden hely, s nemcsak ők lakják az egész országot. Megesküdött a Seregek Ura fülem hallatára: Bizony rommá lesz a sok ház, és a szép nagy paloták lakatlanná válnak.” (Iz/Ézs 5,8-9; a Szent István Társ. ford. szerint) Ha hamarabb nem, akkor az utolsó hét csapás idején teljesedik ez a kettős prófécia, vagy az azt közvetlenül megelőző időszakban. (vö. Jel 15,5- - Jel 16,1-21; 1Tessz 5,2-4; Lk 21,34-36; Préd 9,14; Jel 3,10) Hasonlót jövendöl az ilyenek felől Mikeás könyve is, és ebből is láthatjuk, hogy az Isten igéje mennyire egybehangzóan nyilatkozik ebben a témakörben: „Jaj azoknak, akik gonoszat forralnak, a fekvőhelyükön rosszat forgatnak fejükben; virradatkor végbe is viszik, mert kezüknek hatalmában van. Ha megkívánják a földeket, meg is szerzik, és a házakat hatalmukba kerítik. Kezet emelnek a másik emberre és a házára, mind az emberre, mind örökségére.” (Mik 2,1-2 a Szent István Társ. ford. szerint) Mind az izaiási/ézsaiási mind a mikeási jövendölés és a fölöttük kimondott ítélet azzal kezdődik, hogy „jaj azoknak…”, tehát az isteni igazságszolgáltatás nem marad el.

  Gyakran hallok hívő embereket is elbizonytalanodni abban a tekintetben, hogy vajon lesz-e végül igazságszolgáltatás és érdemes-e ilyen világban Isten parancsolatai szerint élni? Felidézem még ezzel kapcsolatban Malakiás próféta sorait. A próféta neve azt jelenti, hogy „az én követem”. Tehát, Malakiás, az Úr követe ezt írja: „Azt mondtátok: Hiábavaló az Isten szolgálata, és mi haszna, hogy megtartjuk törvényeit, és hogy alázatosan járjunk a Seregeknek Ura előtt? Sőt inkább magunk hirdetjük boldogoknak a kevélyeket, hiszen gyarapodtak, noha gonoszságot űznek, és megszabadulnak, noha kísértik az Istent! Akkor tanakodtak egymással az Úrnak tisztelői, az Úr pedig figyelt és hallgatott, és emlékkönyv íratott előtte azoknak, akik félik az Urat, és becsülik az Ő nevét. És azon a napon, azt mondja a Seregeknek Ura, amelyet én szerzek, tulajdonommá lesznek és kedvezek nékik, amint ki-ki kedvez a maga fiának, aki szolgálja őt. És megtértek és meglátjátok, hogy különbség van az igaz és a gonosz között, az Isten szolgája között és aközött, aki nem szolgálja őt.” (Mal 3,14-18; Károli ford. szerint) A szenvedő ember azt látja, hogy az Isten „figyel és hallgat” de azt kevesen tudják, hogy „emlékkönyv íratik előtte” mindarról, ami elhangzik, ami történik, és amit ki-ki az ő szívében gondol, és ami az ítéletkor ismét előkerül a maga csupasz valóságában (vö. Préd 12,16; Jel 20,13). A hitetlen emberek számára ezek a sorok semmit sem jelentenek, nem is értük van leírva, hanem a szenvedő, igazsághoz és becsületességhez ragaszkodók miatt, akik bíznak az Úr nevében. Egy napon majd mindenkinek meg kell állni Krisztus ítélőszéke előtt (vö. 2Kor 5,10), és akkor következményeiben is látszani fog a különbség „az igaz és a gonosz között”. Így szól az Úr: „Mert ítéletre indulok hozzátok, és gyors tanú leszek a szemfényvesztők ellen, a paráznák és hamisan esküvők ellen, és azok ellen, akik megrövidítik a munkásnak bérét, az özvegyet és árvát, és akik nyomorgatják az idegent, és nem félnek engem, azt mondja a Seregeknek Ura.” (Mal 3,5-6; Károli ford. szerint).

  A jó Isten nem akarja, hogy a gazdag ember szegénnyé és nincstelenné legyen, és azt sem, hogy a szegény emberből mindenképpen gazdag legyen. Kétségtelen, hogy a gazdagsággal és a pénzzel sok jót lehet tenni, a szenvedést lehet enyhíteni, és az életet emberhez méltóbbá lehet és kell tenni. Az Isten igéje viszont a telhetetlenségtől óv, attól, hogy a pénz és a gazdagság utáni vágy nehogy birtokba vegye az ember egész szívét és gondolkodásmódját. Az Isten igéje szerint „a pénz szerelme” romlásba és pusztulásba dönti az embert, amelynek következménye végül az örök halál lesz (1Tim 6,9; Jel 20,14). E lelki torzulás folyamatára most nem térhetek ki, ám tény az, hogy a jó Isten mindenkit óvni és menteni akar, hogy lehetőleg minél több ember megismerje az igazságot és üdvözüljön (vö. 1Tim 2,4). Az Isten szeretet, aki nem akarja, hogy bárki is elvesszen, hanem hogy minél több ember megtérésre jusson. Ő olyan Isten, aki „könyörülő és irgalmas, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, és bánkódik a gonosz (ember) miatt / aki meggondolja a veszedelmet”. (vö. Joel 2,13; Károli és a Makkabi Kiadó Bibliafordítása egybevetése alapján)

  A mindenható Isten azonban azt is jól tudja, hogy sajnos a bűnnek és az önzésnek van olyan határvonala, amelyet ha valaki átlép, onnan már képtelen a megtérésre (vö. Jak 1,15). Szerencsére ezt egyetlen ember sem tudhatja sem önmagáról, sem másról, ezért ennek a megítélése nem is ránk tartozik. A hívő emberre az Isten akaratának a megismerése és annak a teljesítése tartozik (vö. Jn 17,3; Jn 6,29), aki bár ebben a világban él, de nem vegyül az e világ önzésének a hálójába, és a Bibliát olvasva megfontoltan akarja elkerülni a hitelek és a gazdagság csapdáit. Sőt, szeretettel figyelmezteti a gazdagokat is a saját érdekükben, hogy ne a gazdagságban bizakodjanak, hanem az élő Istenben. Így ír erről Jakab apostol: „Nosza immár ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti nyomorúságaitok miatt, amelyek elkövetkeznek reátok. Gazdagságotok megrohadt, és ruháitokat moly ette meg. Aranyatokat és ezüstötöket rozsda fogta meg, és azok rozsdája bizonyság ellenetek, és megemészti a ti testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban! Íme, a ti mezőiteket learató munkások bére, amit ti visszatartottatok, kiált. És az aratók kiáltásai eljutottak a Seregek Urának füleihez. Dőzsöltetek e földön és bujaságban hizlaltátok szíveteket a leölés napjára. Elkárhoztattátok (elítéltétek), megöltétek az igazat, s ő nem állt ellen néktek.”  (Jak 5,1-6; Károli és a Szent Jeromos kat. ford. egybevetése alapján)

  Azoknak, akik gazdagok e világon, mond meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, aki bőségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra; hogy jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlők, kincset gyűjtvén maguknak jó alapul a jövőre, hogy elnyerjék az örök életet.” (1Tim 6,17-19; Károli ford. szerint)

  Ebben az írásomban is teljesen azon voltam, hogy ne valamelyik egyház tanítását közöljem, hanem csak azt, hogy mit érthetünk meg a Biblia összefüggései alapján ebben a témában. Mind a hitelek felvétele, mind a gazdagság utáni hajsza helyett álljon előttünk Salamon királynak a bölcs tanácsa: „Jobb egy teljes marok nyugalommal, mint mind a két maroknak teljessége nagy munkával és lelki gyötrelemmel”. (Préd 4,6)

Felhasznált irodalom:Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat, Bp., 2002. / Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Szt. István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2008. / Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár, Bp., 2002. / Biblia, az Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése, Kálvin János Kiadó, Bp., 2004; Héber-magyar Biblia két kötetben - II. Makkabi Kiadó, Bp.