„Mihez hasonlítsuk az Isten Országát? Milyen példabeszéddel szemléltessük? Olyan az, mint a mustármag. Amikor a földbe vetik, kisebb minden magnál, amely a földön van; de ha elvetették, felnő és nagyobb lesz minden veteménynél. Olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészkelhetnek az ég madarai (Mk 4,30-32; Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat fordítása).”

Jézus miután elmondta ezt a hasonlatot az Isten Országáról Márk evangélista szerint a tanítványainak meg is magyarázta annak értelmét. Krisztus ugyanis megígérte a tanítványainak, hogy elküldi az Igazság Lelkét, aki elvezeti őket minden igazságra (vö. Jn 14,26), ezért, aki meg akarja érteni a példázatot és imádkozva kutatja annak értelmét, egészen biztos, hogy a megértésben előbbre jut. Annyi feltárul előtte, amennyire az üdvössége szempontjából abban az órában szüksége van. Jakab apostol írja, hogy akinek „nincsen bölcsessége, kérje az Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki (Jak 1,5)”. Amikor Jézus a mustármagot hozta fel példának, akkor a palesztinai feketemustármagra gondolt, amelyik a mákszemnél is kisebb. Ám, hogyha, azt elvetik a földbe, ténylegesen három-négy méter magasra is megnő, törzse karvastagságúvá erősödik és a madarak fészket rakhatnak rajta.

Jézus ezzel a példázatával szemléltette az evangélium hatalmát és erejét, ami az egyes emberek életében végbemehet. Amikor azt mondja, hogy „Isten Országa” vagy „mennyek országa”, akkor mindig Isten uralmáról van szó, mert a görög eredetiben a „baszileja” kifejezés annyit jelent, hogy „uralom”, „királyság”. Tehát nem területre, országra kell gondolni, hanem Isten uralmára azok életében, akik az „Isten uralmáról” szóló evangéliumot befogadták. Mindazok az emberek, akik együttműködnek abban, hogy Isten uralma a hit által megvalósuljon az életükben, azok Isten eszközei ebben a világban arra nézve, hogy Krisztus második eljövetelekor teljessé, véglegessé és tényleges valósággá is váljon ez az uralom (vö. Dn 7,14. 27). Az „uralom” szavunk, azonban negatív tartalommal van megterhelve. Számunkra az „uralom” azt jelenti, hogy valaki uralkodik fölöttünk, az akaratát keresztülviszi rajtunk, visszaél velünk, meglop, kizsákmányol, és elnyom. Az Isten uralma azonban egészen mást jelent, azért, mert Isten uralma a szeretet és igazságosság és a minden teremtett lénnyel való teljes együttérzés uralmát jelenti. Aki látni szeretné, hogy milyen az Isten uralma, az szemlélje Jézus életét az evangéliumokban és az emberekhez való viszonyát egészen a teljes önfeláldozásig, és a helyettes áldozatig, így fogalma lesz arról, hogy tulajdonképpen minden embernek erre lenne valójában szüksége. Az első bűneset óta azonban a szolgálatot felváltotta a másik fölötti uralkodás (vö. Ter 3,16), a szeretet helyébe lépett az önzés, az igazságosság helyébe az igazságtalanság, és az élet helyett megjelent a halál és a pusztulás, amelybe minden ember tudatosan ma is beleegyezik amennyiben bűnt követ el. Azonban bármilyen hátrányos helyzetbe került is az ember a bűneset óta, az Isten törvénye örök és változatlan. Nem az Isten örök és tökéletes szeretettörvénye változott meg, hanem az ember viszonyulása ehhez a törvényhez. Ami addig áldására volt és természetes volt, az a bűneset után terhessé és elérhetetlenné vált. A sátán uralma alatt az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember (vö. Ter 1,27) bűnt bűnre halmozva sátáni vonásokat vesz magára. Krisztus első eljöveteléig és a megváltó keresztáldozatig minden jel arra mutatott, hogy ez így is marad, és az ember learatva a bűn zsoldját, örökre elvesz (vö. Róm 6,23). Ám a végtelenül bölcs és jóságos Istenünk már a világ teremtése előtt eldöntötte a Fiúval, hogy ha ez ember elbukik, akkor maga a Fiúisten, Krisztus fog emberré lenni és a helyettes áldozatával igazolja azt, hogy az Isten szereti az embert (vö. Jel 13,8b). Ez az örök isteni törvény mondja ki például azt, hogy, „ki mint vet, úgy arat”, ha az ember valamit elvet, azt le is aratja, később arat, és sokkal többet arat, mint amennyit elvetett. Ezt az Isten és az ember ellensége is tudja, ezért azáltal, hogy rávette az embert, hogy a bűn uralmát válassza, elérte azt, hogy az ember szembe kerüljön az Isten törvényével. Ezért folyton azon dolgozik, hogy minden ember életében konkolyt, bűnt vessen, és halált arasson. De ne feledjük Jézusnak a búzáról és a konkolyról szóló példabeszéde szerint elől Krisztus halad, és Ő mindenkor a jó magot hinti. Jézus ezt így fejezte ki egy alkalommal: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom (Jn 5,17)”. Az Isten uralma, országa a mustármag példázata szerint egy folyamat, mert el kell azt vetni az emberi szívbe, ki kell annak hajtani, és erős meggyőződéssé, és életté kell válni, mint az egyén, mint a krisztusi közösségek életében. Ez az uralom Jézus által a tanítványok életében kicsiben kezdődött el. Ám az eltelt kétezer év alatt megerősödött, mint egy fa, és amíg minden földi birodalom dicsősége a porba hanyatlik, addig az Isten uralma, a szeretet és az igazságosság uralma, a békesség uralma végső és teljes győzelemre fog jutni akkor, amikor Krisztus Urunk visszatér és a megváltás műve beteljesedik (vö. Lk 21,28.33; Mt 25,34). Krisztus azért lett emberré, hogy a személyével, példájával, áldozatával és tanításával elhintse az Isten szereteturalmáról szóló diadalmas örömhírt ebben a bűnnel megterhelt világban, hogy „aki benne hisz, el nem vesszen, hanem örök élete legyen” (vö. Jn 3,16). Akkor is munkálkodott, ma is munkálkodik, közbenjár értünk az Atyánál (vö. 1Tim 2,5), és megígérte, hogy tanítványaival marad minden nap a világ végezetéig. A példázat alapján megérthetjük, hogy mindennél fontosabb az, hogy a mag el legyen vetve. Az evangélium magva legyen elvetve az emberi szívekben, ne más emberi tanítás. A magnak csak akkor van esélye kihajtani, hogy ha az jó földbe hullott. Ez a mag ma bármilyen kicsinek tűnjön is, abból mégis hatalmas valóság lesz, mert az Isten igéjét ahol befogadják, azoknak az életében „hatalmat vesz” (vö. ApCsel 19,20), azok az emberek el kezdenek Istenre támaszkodva hitből élni, és a Krisztussal való személyes életközösségük mindennél fontosabbá és édesebbé válik a számukra (vö. Mt 17,4). Izaiás próféta a természet erőit megahaladó termésről jövendölt ezzel kapcsolatban: „A legkisebb ezerre nő, és a legkevesebb hatalmas néppé. Én az Úr idején hamar megteszem ezt (Iz 60,22).” Ezért van az, hogy az evangélium hirdetése és az evangéliumi magvetés szolgálata az egyik legnehezebb és egyben a legszebb szolgálat ezen a Földön. A legnehezebb, mert nem szabad az eredményt nézni, az eredmény néha semminek látszik. Az emberek pedig szeretik látni a munkájuk eredményét, különben elcsüggednek. Ez viszont éppen az a munka, amelyet a leginkább hitből kell végezni, mert „Pál ültet, Apollós öntöz, de a termést Krisztus adja”. A legszebb szolgálat pedig azért, mert az ember a teremtő és mindenható, jóságos Isten eszköze lehet ebben a világban mások üdvösségére.

A rövid példázatban az elvetett mustármag akkora fává nő, hogy az égi madarak fészket raknak rajta. Ez a hasonlat minden bizonnyal utal arra, hogy ami ebből az Országból ma olyan kicsinek látszik, mint a mustármag, a mennyben és majd az újjáteremtett Földön (vö. 2Pt 3,13; Jel 21,1.5-6a) Isten angyalaival való közösséget tesz lehetővé azok számára, akik az igét befogadták, és aszerint élnek. Mindaz, aki Krisztus Lelkét az evangélium hirdetése nyomán hit által befogadta, arra kapott meghívást, hogy Isten erejével legyőzze a bűnt (vö. 1Jn 5,3) és ne önmagáért, hanem másokért éljen ezen a világon.

Felhasznált irodalom: Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat, Bp., 2002. / Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Szt. István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2008. / Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár, Bp., 2002., Biblia, az Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése, Kálvin János Kiadó, Bp., 2004.