„Történt pedig, hogy amikor tovább mentek, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Volt neki egy Mária nevű húga, aki az Úr lábához ülve hallgatta szavait, Márta pedig sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt, és így szólt: Uram! Nem törődsz vele, hogy a testvérem egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen! Az Úr ezt válaszolta neki: - Márta, Márta! Sok mindenre gondod van, és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha (Lk 10,38-42; Szent Jeromos Kat. Bibliatársulat fordítása).”

Az Úr Jézus a júdeai tartózkodásai során többször is megfordult a Jeruzsálemtől 3 km-re fekvő Betániában, ahol három testvér lakott: Márta, Mária, és Lázár. Jézus barátjának nevezte Lázárt (vö. Jn 11,11); ő volt az, akit feltámasztott a halálból, miután az már négy napja a sírban feküdt. Krisztus ezúttal is Márta házában tartózkodott. Egy rövid beszélgetési jelenet bepillantást enged mind Mária, mind Márta, mind Jézus jellemébe. Nemes gesztus Márta részéről, hogy befogadta Jézust és sürgött forgott a házi teendőkben, hogy szolgáljon a Mesternek. Az evangélium nem jegyzi fel, de minden bizonnyal ételt is készített neki. Eközben a húga, Mária Jézus lábaihoz telepedett és hallgatta az Ő szavait. Érdemes a Károli szerinti bibliafordítást is idézni: „Márta pedig foglalatos volt a szüntelen való szolgálatban; előállván azért mondta: Uram, nincs-e arra gondod, hogy az én testvérem, magamra hagyott engem, hogy szolgáljak? Mondjad azért néki, hogy segítsen nékem (Lk 10,40).” Ebben a szép magyar fordításban nem szerepel a „szólj már néki” sürgető és Jézussal szemben mindenképpen tiszteletlenül hangzó felszólítás. Jézus így válaszolt: „Márta, Márta szorgalmas vagy és sokra igyekszel: de egy a szükséges dolog: és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik őtőle (Lk 10,41-42 Károli Gáspár fordítása).” A reformátusok új fordítása pedig így adja vissza ezt az utolsó mondatot: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle (Lk 10,41-42).” Láthatjuk, hogy ugyanazt a görög szöveget mennyiféleképpen lehet visszaadni, és mindegyik fordítás egy kicsit más értelmet, vagy új szempontot vet fel. A görög eredetihez ezúttal a református egyház új fordítása áll a legközelebb, mert görög „thorübadzó” ige azt jelenti, hogy: „nyugtalankodik”, „kapkod”, aggodalmaskodik, szó szerint: „zűrzavarban van”. Tehát Jézus megfeddte Mártát, és nem megdicsérte.

Az evangéliumi magyarázatokban a hagyományos katolikus magyarázat az volt, hogy Márta a tevékeny Jézus szolgálatában végzett keresztény életformát mutatja be. Mária pedig az elmélyülő, elmélkedő életformát, és hogy ez az utóbbi szemlélődő életforma magasabb rendű lenne, mint a Krisztusért végzett bármely szolgálat. A magyarázatot olykor kifuttatták a személődő szerzetesrendek és az aktív hívekért munkálkodó szerzetesi életformák megkülönböztetésére is. Természetesen az evangéliumi szöveg nem erről szól. Azt semmiképpen nem lehet mondani, hogy a Jézusért végzett bármely szolgálat nem lenne jó rész, de az bizonyos, hogy Krisztus Lelke nélkül végezve semmit sem ér! Ahol valaki folyton önmagát helyezi előtérbe, és az énje még nem halt meg Krisztusban, ott azon a munkán, Istenért végzett szolgálaton nem lehet rajta az Úr áldása, bármilyen tevékeny is legyen valaki.

Az evangéliumi részletben nem az a gond Mártával, hogy Jézusnak szolgál, hanem az, hogy méltatlankodik, és Jézust megpróbálja befolyásolni, hogy a saját értékrendje szerinti jót a húgánál a Megváltón keresztül érje el. Ez a Jézust befolyásolni akaró törekvés mindenképpen elitélendő és helytelen. Emiatt Márta szolgálatának alig van értéke, mert nemcsak az a lényeg, hogy a vendég el legyen látva, hanem az is, hogy az milyen lelkülettel történik. Bármely csekély szolgálat, amit Krisztus iránti szeretetből végeznek el, annak igen nagy az értéke, és bármely nagy vállalkozás, nagynak látszó tett e nélkül a szeretet nélkül értéktelen a menny szemében. A kérdés ezek után az, hogy: lehetett-e Márta szívében valódi szeretet Krisztus iránt, hogy ha nem volt szeretet benne a húga, Mária iránt? A Jézust eszközként felhasználni akaró törekvése pedig egyértelműen azt mutatja, hogy a húga iránti méltatlankodása olyan nagy volt benne, hogy észre sem vette, hogy a felszólításával még Krisztust is megbánthatja. Jézus azonban szeretettel van Márta iránt is, de védelmébe veszi Máriát. Mária magatartását a jobbik résznek nevezte az Úr, amelyet senki sem vehet el tőle, még Márta sem, sőt a világ fejedelme, a sátán sem. Miért? Azért, mert odaülni Jézus lábához és hallgatni az ő isteni bölcsességét, az Isten igéjét, amely igazság (vö. Jn 17,17), valamint szemlélni az ő jellemvonásait, amint feltárja azokat, amelyek a világ kezdete óta rejtve voltak (vö. Mt 13,35; Zsolt 78,2), az a legjobb rész, amit egy ember választhat magának.

Jézus nemcsak jobb résznek nevezte Mária magatartását, hanem olyannak, ami valójában „egyedül szükséges”. Miért? Azért mert a tanítványságnak nem az a lényege, hogy szép dolgokat teszek Jézusért, olyanokat, amilyeneket jónak látok, hanem az, hogy meghallom az Isten szavát, azt a szívembe zárva a szerint is akarok élni a Szentlélek által. Márta szükséges és jó dolgot akart tenni Krisztusért a nélkül azonban, hogy Krisztus szándékával azonosult volna. Sokan tisztelik úgy az Üdvözítőt, ahogyan ők jónak látják, vagy ahogyan azt mások nekik előírják (vö. Mt 15,3.6.9; Mk 7,9), ám kevesen vannak azok, akik hallgatják és meg is cselekszik azt, amit Krisztus mond a Szentírás szavai által (vö. Lk 8,21). Éppen ezért, Krisztus ma is szól ezekhez az emberekhez: „Miért mondjátok nekem: Uram, Uram, ha nem cselekszitek, amiket mondok?”

 Ezenkívül, azért is az egyedül szükséges dolog, hogy Krisztus lábához üljünk, mert csak így tud jellemünkben átformálni minket az Üdvözítő. Akit szeretünk, azzal szívesen vagyunk együtt. Nem lehet Krisztusért úgy dolgozni, hogy közben ne töltenénk vele együtt imában naponta egy-egy meghatározott időt. Jézus a nyilvános működése során a tanítói szolgálata és gyógyításai mellett is gyakran vonult el tanítványaival egy-egy magányos helyre, hogy megpihenjenek, és hogy taníthassa őket. Ehhez az erőt az Atyával való állandó kapcsolatból, az imából merítette. Gyakran kelt föl hajnalban imádkozni, vagy az apostolok kiválasztásakor például az egész éjszakát az Isten imádásában töltötte (vö. Lk 6,12). A napi személyes imaidőt és a Szentírás gondos tanulmányozását nem pótolja semmi, mert a másokért végzett szolgálat: gyereknevelés, beteggondozás, vagy lelkipásztori munka Krisztus nélkül kiüresedik, és többet árt, mint amennyit használ. Érdemes megkérdezni magamtól, hogy Krisztussal együtt dolgozom, vagy csak Krisztusért, de egy ideje talán Krisztus nélkül, mert ha így lenne, akkor nem a jobbik részt választottam. A Szentlélek gyümölcse (vö. Gal 5,22.25), valamint a szeretet jellegzetességei (vö. Róm 12,9-15; 1Kor 13,1-13) biztosan jelzik azt, hogy Krisztussal élek-e a hétköznapokban. Könnyen becsaphatom magam azzal, hogy hitvalló kereszténynek tartom magam, miközben a türelmetlenség, az indulatok, netán szenvedélyek, vagy a versengés, vetekedés szelleme vették át az irányítást az életem fölött (vö. Gal 5,19-21).

Azért jó az evangéliumot olvasni, mert szembesít önmagammal. Nem kell elhazudnom a saját állapotomat és az Úrral való felületes vagy nem kielégítő kapcsolatomat, hanem mindenkor van esélyem arra, hogy a vele való szövetségemet újra és újra megújítsam, és teljesen odaszánjam magam neki. A valódi Krisztuskövetés során nem válik szét a Jézus lábához való telepedés, az ima és az ő szavainak a hallgatása, valamint az érte végzett bármely szolgálat, hanem ez kéz a kézben együtt jár és együtt egész. Csak akkor fogom végezni az Úr munkáját, hogy ha vele élő és állandó imakapcsolatban vagyok (vö. Jn15,5b). Minél személyesebb és meghittebb Krisztussal a kapcsolatom a személyes Istenismeret, az ima, és a belévetett bizalom által, annál inkább fogok késztetést érezni arra, hogy munkálkodjam a többi ember üdvösségéért. Azért, mert fontossá válik az, ami az Úrnak is fontos. Azok a keresztények, akik nem dolgoznak a maguk környezetükben Krisztusért, és nem képviselik Őt és az evangéliumát az életükkel és a szavaikkal, azok vajon igazán viszontszeretik-e az Urat?

János evangéliumát olvasva értjük meg, hogy bár Krisztus mind a két lánytestvért szerette, a Lázár feltámasztása előtti beszélgetések azt tükrözik, hogy Máriának meghittebb és mélyebb volt a kapcsolata Jézussal, mint Mártának (vö. Jn 11,28-29; Lk 10,39). Mária minden esetben jobban figyelt Jézusra. Ez a bölcs és szelíd engedelmesség, amely nem tolakszik előtérbe és nem akar Isten elébe vágni a saját elgondolásaival és ötleteivel, hanem a mindenség Urának a parancsára vár, hogy azonnal meg is cselekedje azt. Ez a betániai Máriának a lelkülete, ami egyszerűségében is feltűnik az evangéliumban.

Pál apostol arra figyelmeztet, hogy: „szüntelenül imádkozzatok” (1Tessz 5,17)! Ezt nem úgy gondolta, hogy reggeltől estig térden állva kell imádkozni, hanem úgy, hogy a napi munkánk és feladatunk közben is maradjunk belső beszélgetésében az Úrral, ne szakadjunk el tőle. Ez nem helyettesíti a napi két-háromszori konkrét imaidőt úgy, ahogyan például Dániel tette az állami teendők ellátása mellett a babiloni és később a médó-perzsiai királyi udvarban (vö. Dn 6,10; 9,1-19).

Végül pedig a Máriának szánt utolsó mondatrész is figyelmet érdemel: a jobbik rész „nem vétetik el tőle soha (Lk 10,42b)”. Ez azt jelenti, hogy aki Krisztussal marad, Őt hallgatja, Őt szemléli és az Ő szavainak engedelmeskedik, az valóban szereti a Mestert (vö. Jn 14,15.21. 23-24; 1Jn 5,3; Jn 15,10), és lépésről lépésre hasonlóvá is válik Krisztushoz. Jézus szavai valóra válnak az életében: „Aki nékem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya (Jn 12,26).”

Felhasznált irodalom: Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat, Bp., 2002. / Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Szt. István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2008. / Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár, Bp., 2002., Biblia, az Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése, Kálvin János Kiadó, Bp., 2004. / Varga Zsigmond J., Görög-magyar nagyszótár, Kálvin János Kiadó, 1996., 449.o./ Balázs Károly, Újszövetségi szómutató szótár, Logosz Kiadó, Budapest, 1998., 289.o.