Az Fiúisten megtestesülése előtt hétszáz évvel ezt írta Izaiás próféta a világunkba érkező Messiás személyéről: „Mert gyermek születik nekünk, fiú adatik nekünk, az uralom az ő vállán lesz, és így fogják hívni nevét: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örökkévalóság Atyja, Béke Fejedelme. Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége Dávid trónján és királysága fölött, hogy megszilárdítsa és megerősítse azt joggal és igazsággal, mostantól fogva mindörökké. A Seregek Urának féltő szeretete műveli ezt (Iz 9,5-6, Szt. Jeromos Katolikus Bibliatársulat fordítása)”.

Nyilvánvalóan ez a jövendölés nemcsak arról tudósít, hogy a Messiás (Krisztus = Szentlélektől fölkent) isteni személy lesz, és nemcsak ember, de arról is, hogy amikor az Ő uralma elérkezik, azt jog és igazság fogja jellemezni, és az örökké fog tartani. Mindezt az Isten féltő szeretete viszi végbe a megváltott emberek javára. A probléma a zsidók számára ott adódott, hogy ők a Messiás fellépésétől mindjárt az elején Izrael királyságának a helyreállítását várták. A szent szövegek alapján nem tudták különválasztani időben Jézus első és második eljövetelét. Nem értették meg, hogy Krisztus az első eljövetelekor a szenvedés, a megaláztatás és a helyettes áldozati halál útján fog megdicsőülni. Erről szól Izaiás (héberül Jesaja) próféta az 53. fejezetben. Még Keresztelő János is elbizonytalanodott a börtönben, hogy vajon Jézus-e a megígért Messiás, mert nem úgy tűnt, mintha kezéhez akarná venni a hatalmat. Jézus erre válaszul megüzente neki, hogy „a vakok látnak, a sánták járnak, a leprások megtisztulnak, … (vö. Mt 11,3-5)” és János boldog lesz, hogy ha nem botránkozik meg Őbenne. Ha egy zsidó rabbit megkérdezel arról, hogy eljött-e a Messiás, ilyen választ várhatsz tőle: - „Ha azt látod, hogy a világban minden ugyan úgy van, mint ahogyan eddig volt, akkor a Messiás még nem jött el.”

Ezt jelenti az, amikor az Ószövetségi iratokat nem a Szentlélek segítségével olvassa és kutatja valaki. A Jézus korabeli rabbinikus írásmagyarázat emberi bölcselkedésekkel fedte el az Isten szavának kristálytiszta üzenetét. Ezért nem is érthették meg helyesen azt, hogy a fent idézett prófétai szöveg Jézus első és második eljövetelét egybefoglalva szól Krisztus személyéről és uralmáról.

A zsidók már több száz éve várták a Messiást, amikor napkeletről bölcsek érkeztek Heródes udvarába, Jeruzsálembe azzal a kérdéssel, hogy „Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten …” (Mt 2,2). Nyilvánvalóan a „zsidók királya” kifejezésen Messiás-királyt értettek, ez a szövegösszefüggésből kiderül. Károli fordítása szépen adja vissza, azt a felindultságot és mély izgalmat, ami úrrá lett Heródes udvarán a bölcsek érkezésekor. Ezt olvassuk: „Heródes király pedig ezt hallván, megháborodott és vele együtt egész Jeruzsálem” (Mt 2,3). Ez azt jelenti, hogy igencsak hitelt adtak a bölcsek szavainak és annak a ténynek, hogy ezerkétszáz km-t utaztak Babiontól Jeruzsálemig, ami abban az időben tevével napi 25-30 km-t megtéve 48-50 napig tartott a Babilon, Mari, Tadmor, Damaszkusz, Jeruzsálem útvonalon. Azért állítom, hogy Babilonból és nem Perzsiából vagy máshonnan jöttek ezek a bölcsek, mert Babilonban akkor még állt az 51 m magas zikkurat, (lépcsős piramis) amelynek tetején többek között a csillagok és bolygók járását figyelték és katalogizálták. Ezek segítségével számolták ki az új évet és a vallási ünnepeiket. Mindezekről az ásatásokból előkerült ékírásos agyagtáblák tanúskodnak.

Még nyomós érv a babiloni bölcsek létezése mellett az, hogy a zsidók ott voltak hetven évig fogságban, akiket még Nabukodonozor hurcoltatott el, és a Kűrosz-i hazatérési rendeletet követően sem tért mindenki haza később sem a Szentföldre. Tehát a zsidók egy része (tíz törzs veszett el a népek tengerében) és a szent irataik ott maradtak Babilóniában. Arról pedig Dániel könyve tudósít, hogy Dániel személyén keresztül három uralkodóra is közvetlen hatással volt maga Dániel próféta, és rajta keresztül a Teremtő egy igaz Isten. Említésre méltó még az, hogy Mezopotámiából származott és az izraeli honfoglalás idején élt egy nem zsidó származású Bálám nevű próféta, aki az Isten igaz prófétájából a „pénz szerelme” miatt, Isten hűtlen prófétája lett. Tőle származott a következő Messiási prófécia: „Látom őt, de nem most, nézem őt, de nem közel. Csillag származik Jákobból, és királyi pálca támad Izraelből, …” (vö. Szám 24,17).  Ezt a jövendölést ismerhették a bölcsek. És amikor az a különleges égi jel megjelent az égen, ami minden bizonnyal hónapokig tartott (különben nem lehetett volna követni az úton), a bölcsek (görögül: magoi = bölcsek, csillagászok és nem királyok) a próféciára alapozva felismerték azt, hogy a teremtő Isten a természet jelei által is el tudja mondani azt, amit a Szentírás szavai kijelentenek, azt, hogy a Messiás ténylegesen megszületett. Mivel angyalok jelentek meg Jézus születésekor, a betlehemi csillag nyugodtan lehetett távoli angyali sereg is, amelyet a bölcsek csillagként vagy bolygók együttállásaként észleltek. Az angyalok is fénylenek Isten dicsőségétől (vö. Lk 2,9). Ez annál is inkább figyelemreméltó, mert nehezen lehet elképzelni egy olyan csillagot, amelyik éppen a születési barlang fölött állt volna meg. A bölcseknek egyébként komoly csillagászati ismereteik és Bibliaismeretük kellett legyen ahhoz, hogy rászánják magukat erre a hosszú útra, hogy bizonyosak legyenek abban, hogy a Messiás király már megszületett. Ez abból is látszik, ahogyan a kérdésüket feltették Heródesnek: „Hol, van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jöttünk, hogy tisztességet tegyünk néki (Mt 2,3)”. A bölcsek biztosra mentek, és nem puhatolózni jöttek, hogy „nem mostanában kell-e megszületni a Messiásnak?”. Heródes komolyan vette a bölcsek érkezését és azokat a tényeket, amelyeket azok előadtak, mert azonnal hívatta a főpapokat és az írástudókat, hogy mondják meg, hol kell a Messiásnak megszületni. Az írástudók ekkor pontosan idézték Mikeás jövendölését: „De te Efratának Betleheme, bár kicsiny vagy Júda ezrei között: belőled származik nékem, aki uralkodó az Izraelen, akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van (Mik 5,2).” A bölcsek ekkor Betlehembe (jelentése: „kenyérháza”) mentek és követték a csillagot, amely megállt a barlang fölött, ahol a Megváltó megszületett.

Milyen döbbenetes! Az írástudók tudják, hogy hol kell a Messiásnak megszületni, ennek ellenére, senki nem megy el közülük, hogy utána nézzen ennek a nagy eseménynek. A szívükben már ekkor felfuvalkodtak amiatt, hogy a pogány bölcsek jártasabbak lennének a Messiás dolgában, mint ők, és tulajdonképpen már ekkor önmagukban elutasították Jézust. Ez a megkeményedésük egyre erőteljesebb lett, ahogyan a felnőtt Jézus elkezdte nyilvános működését. Ez az az üdvösség szempontjából veszélyes állapot, amikor valaki pontosan tudja, mi van a Szentírásban, és azt, hogy mi az Isten akarata, de ő ennek ellenére bármely megfontolás alapján mégis másként cselekszik. Az is lehet, hogy az írástudók az életüket vagy a pozíciójukat féltették, mert jogosan tarthattak Heródestől, ám ez nem lehet mentség: bármilyen emberi hatalomtól tartani, és annak engedni az Isten szavával és tekintélyével szemben, ez egyszerűen megalkuvás. Ezért mondta később Jézus, hogy „Áldalak téged Atyám, … mert ezt elrejtetted a bölcsek és okosak elől, és kinyilvánítottad a kicsinyeknek (vö. Lk 10,21).” A hegyi beszédben pedig így szólt: „boldogok vagytok ti szegények, mert tiétek az Isten Országa” (Lk 6,20). Igen, a tanult írástudók és farizeusok a bibliaismeretükkel nem jutottak el a Megváltó jászlához, a tanulatlan és egyszerű pásztoroknak pedig az Isten angyalai mondták el az örömhírt. A szegény pásztorok elmentek a kis Jézushoz, a gazdag Heródes, csak a katonáit küldte utána, hogy végezzenek vele. A babiloni bölcsek ezerkétszáz km-t tettek meg, hogy az újszülött királynak hódoljanak, a főpapok és írástudóknak csak nyolc km-t kellett volna megtenniük, de ezt sem tették meg.

Milyen csodálatos dolog az, hogy a pásztorokat angyalok vezették, a bölcseket az ószövetségi szentírás kijelentései és a betlehemi csillag, és hazafelé pedig álomban kaptak intést az Istentől, hogy más úton térjenek vissza hazájukba. József, Mária jegyese korábban álomban kapott figyelmeztetést, hogy Máriát magához vegye, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van, majd szintén álomban szólt az angyal hozzá, hogy meneküljenek Egyiptomba, és ő minden esetben engedelmeskedett (vö. Mt 1,20. 24 / 2,13. 19-22). Ezzel szemben Heródes az egész hadseregével, vagyonával és hatalmával tehetetlen. A farizeusok és főpapok bár ismerik a próféciákat, a saját bölcsességüket, magyarázataikat azok fölé helyezik, emiatt a nekik juttatott isteni világosság a Szentírásból nem világíthatja meg tetteiket, és a sötétségben botorkálnak. Így fog világosságot kapni Istentől az utolsó időben minden őszintén Istent kereső és szerető ember. Senki sem fog elveszni azért, mert nincsenek alapos bibliaismeretei, vagy azért mert erőtlennek érzi magát. Mindaz, aki állhatatosan és kitartóan az Úr nevét hívja segítségül, és mindvégig kitart az imában és a szeretetben, az üdvözül. Jézus nem azért adta az életét a kereszten, hogy bárki is elvesszen, aki bűneit megvallva hozzátér. Viszont elveszhetnek emberek, akik a tudásuktól felfuvalkodtak és abban vagy a tapasztalataikban bíznak. Veszélyben vannak a „kis Heródesek”, akik uralmától görnyedezik a család, a város, vagy az ország valamennyi polgára. Veszélyben vannak azok, akik ismerik az isteni kinyilatkozatást, és mégsem aszerint élnek. Nem az a baj, ha valaki nem tud Isten parancsolatai szerint élni, mert emberi erővel nem is lehet a tíz parancsolatot megtartani (gondoljunk a tízedik parancsra: „Ne kívánd …!”; Kiv 20,17), hanem az a gond, hogy ha valaki elhiteti magával vagy környezetével, hogy ő aszerint él!  Az Isten parancsolatait Jézus hitével lehet csak megtartani, azzal a hittel és bizalommal, amivel Jézus hagyatkozott az Atyára itt a földi életében (vö. Jel 14,12). Ilyenkor a Szentlélek már belülről vezéreli a hívő embert az igazság és a szeretet útján. A keresztény életnek ez a titka. Ezt jelenti az, amit Jézus mondott: „Jöjj és kövess engem!” Ha Jézus itt a földi életében az isteni hatalmával vitte volna végbe a csodáit és nem a Szentlélek által az Atyára hagyatkozva és benne bízva, akkor hogyan követhetnénk Őt?

Végezetül érdemes megfontolni azt, hogy a Szentírás sehol sem adja meg Jézus születésének az időpontját, a nyilvános működésének a kezdetét, viszont igen (vö. Dn 9,25). Ezzel arra akar tanítani a jó Isten, hogy ne a kisded Jézusra függesszük a tekintetünket, hanem a feltámadt és az értünk közbenjáró főpapra, Jézus Krisztusra, aki a föltámadásától kezdve ismét magához vette az isteni hatalmát, aki által kiváltságunk mindenkor imáinkban az Atya színe elé járulni (vö. Zsid 4,15-16). Az egyszülött Fiú, Jézus értünk, bűnösökért „elsőszülött” lett, hogy mi Isten gyermekei legyünk, és az Ő családjához tartozhassunk. Jézus családjához pedig azok tartoznak, akik hallják az Isten beszédét és megcselekszik azt (vö. Lk 8,21)!

Felhasznált irodalom: Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat, Bp., 2002. / Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Szt. István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2008. / Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár, Bp., 2002. / Görög-magyar szótár az Újszövetség irataihoz, szerk. Varga Zsigmond J., Kálvin János Kiadó, Bp., 1996.