A hittudósok jelentős része nem fogadja el a Szentírás tanúságtételét arról, hogy az egykori özönvíz globális volt; ehelyett helyi jellegű áradásnak tartják azt, amely szerintük az emberiség mezopotámiai bölcsőjére korlátozódott és legfeljebb a Kaspi-medencéig terjedt. Noé történetét pedig egy tanító történetként fogadják el. A Biblia tanúságtétele és több más földtani vizsgálatokat végző hívő tudós kutatása viszont azt igazolja, hogy ténylegesen volt özönvíz, és az az egész Földünkre kiterjedt.

  A Biblia belső kronológiája szerint (amelyet a nemzetségtáblázatok alapján lehet kiszámolni) az özönvíz a teremtést követően kb. az 1656-dik esztendőben történt, ez az i.e. a 2300-as évekre tehető. Természetesen, hogy ha a mai hegyláncokat és magas hegycsúcsokat vesszük számításba, akkor eléggé elképzelhetetlennek tűnik akkora vízmennyiség, mint amit a Teremtés könyvében olvasunk: „Végül igen elhatalmasodtak a vizek a föld felett, és elborítottak minden magas hegyet az egész ég alatt: tizenöt könyökkel volt magasabb a víz, mint a hegyek, amelyeket elborított (Ter 7,20).” Azonban az özönvíz tényének a leírásához csak részben hagyatkozhatunk a mai földtani és természeti viszonyokra, ugyanis a Biblia szerint az özönvíz előtt más volt a Földünkön az éghajlat, más volt a Föld légköre, és teljesen mások voltak az élettani viszonyok is. A Teremtés könyve írja, hogy az özönvíz előtt nem voltak évszakok és eső sem esett, hanem a Földet egy egyenletes pára burok vette körül: „pára szállott fel a földről, és megnedvesítette a föld egész színét (Ter 2,6).” Az évszakok megjelenéséről csak az özönvizet követően olvashatunk a Szentírásban: Ter 8,22.

Honnan jött annyi sok víz? Ha azt gondoljuk, hogy a víz csak felülről esett, akkor tévedünk, mert a Biblia szerint „felfakadtak ezen a napon a nagy mélység minden forrásai (vö. Ter 7,11)”, tehát a földkéreg alól törtek fel a vizek hatalmas vízsugárban, aminek hatására megrepedt, meghasadt a földkéreg, és a föld lemezei elmozdultak, eltávolodtak egymástól. Az óceánok ekkor alakulhattak ki, és valószínű, hogy a kontinensek is ennek következtében különültek el egymástól. Bizonyos a Biblia szerint, hogy az özönvízkor hegyek emelkedtek föl és völgyek szállottak alá. Ezt írja a 104-dik Zsoltár erre vonatkozóan: „Ö fundálta a földet az ő oszlopain, nem mozdul meg soha örökké. Vízáradattal, mint egy ruhával borítottad be azt, a hegyek felett is vizek állottak. Egy kiáltásod szavától eloszoltak, és mennydörgésed szavától szétriadtak. Hegyek emelkedtek föl és völgyek szállottak alá arra a helyre, amelyet fundáltál nékik. Határt vetettél, amelyet át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek elborítására (Zsolt 104,5-9).”

Erről a hatalmas kataklizma jellegű földmozgásról a Szentírásban több helyen is olvashatunk. Ezeknek az egybevetése elgondolkoztatja az olvasót. Például az Éden kertjét mindenki a mai Tigris és az Eufrátesz folyó környékére helyezné, és joggal; azonban az Édenből nemcsak ez a két folyó, hanem négy folyam eredt, és csak kettőt, legfeljebb hármat tudnak azonosítani. Gihon folyója „megkerüli az egész Khús földjét” (vö. Ter 2,13). Khús földje a mai Etiópia, ami Közép-kelet Afrikában van. A negyedik folyó, a Písón. Erről az utóbbiról csak annyit lehet tudni, amennyi a Bibliában van: „ez az, amely megkerüli Havilah egész földjét, ahol arany van” (Ter 2,11). Tehát egészen más volt a földünk felszíne, nem beszélve arról, hogy Európa és Afrika között ott van a Földközi tenger. Szaúd-Arábia és Kelet-Afrika között pedig ott van a Vörös tenger. A mai Irak területéről egy folyó hogyan folyhatna oda? Ezekkel a földrétegek mozgásával függ össze a Csendes óceáni mély árokrendszer kialakulása is.

A Szentírás ír arról, hogy miért következett be az özönvíz, és arról is, hogy mi lett mindennek a következménye. Előbb nézzük a következményeket.

(1) – Megváltoztak az éghajlati viszonyok. Ennek következtében Isten megengedte a „tiszta” állatok fogyasztásának lehetőségét (Ter 9,3; 7,1-2). A vízözön előtt a teremtéstől kezdve az emberek sokkal egészségesebben táplálkoztak, növényeket, magokat és gyümölcs- és zöldségféléket ettek (vö. Ter 1,30). Mivel a vízözön után az éghajlat megváltozott és eltűnt az egyenletes pára-klíma, és megjelentek az évszakok (és a szélsőségesebb időjárás), ezért engedte meg az Isten az ember számára a tiszta állatok húsának fogyasztását. A földi történelmünk végén azonban a legtöbb nem hívő ember is belátja, hogy a különböző húsételek elfertőződnek és járványok ütik fel a fejüket (kergemarha-kór, madár- ás sertésinfluenza, és annak mutáns változatai, stb.), emiatt az emberek egy része nem hitelvi alapon, mégis időben változtat az étkezési szokásain. Ezt az étkezésbeli változtatást lehet jól és rosszul is csinálni, de csak jól érdemes, ezért ezen a téren tapasztalt életmódváltozást tanító szakemberek véleményét is ki kell kérni, illetve ilyen könyvekből tájékozódni. Első lépésként ajánlott a sertéshústól való teljes tartózkodás. Az egészséges életmód a hívő ember életében nem lehet önmagában cél. A hívő ember értelmes belátás alapján dönthet úgy, hogy nem pusztítja önmagát (vö. Kiv 20,13), hogy a rendelkezésére álló életidőt és életerőt mások szolgálatára tudja fordítani.
Az interneten például a japánok étkezési szokásaival kapcsolatban ezt találtam: „Az elmúlt 25 évben a japán nők tartották a várható élettartam világcsúcsát: átlagban 86,4 évig élnek. De nemcsak a nők, a férfiak is világelsők ebben a világ 192 nemzete között. Ennek oka nagyrészt az egészséges étrendben rejlik.” Az étkezési szokásaik között olvashatjuk, hogy a főétkezésük reggel van, és kenyér helyett rizst esznek. „A japánok naponta élvezik a házi koszt örömeit. Egy jellegzetes étkezés grillezett halból, egy tálka rizsből, párolt zöldségekből, miso-levesből áll, desszertként gyümölcsöt, italként zöld teát fogyasztanak. A világ halfogyasztásának 10 százalékát a japánok adják, holott a világ népességének mindössze 2 százalékát teszik ki. A rengeteg elfogyasztott omega-3 zsírsav magyarázatot adhat a hosszú és egészséges életre a gyakran fogyasztott káposztafélékkel (brokkolival, káposztával, kelbimbóval, kelkáposztával és karfiollal) együtt. A japán konyhában a hangsúly a friss hozzávalókon van, mindig azokat az összetevőket használják, melyeknek épp szezonja van. A japánok egy-egy étkezés során többféléből esznek keveset, és már gyermekkorukban megtanulják, hogy lassan egyenek, minden egyes falatot külön élvezve. Sohasem rakják tele a tányért, mindenből csak keveset tálalnak és mindent külön tálban. Azt vallják, a több kevesebb, és úgy rendezik el az ételeket a tányéron, hogy étvágygerjesztő legyen. A köretekkel és szószokkal azonban csínján bánnak. A japán ételek szándékosan könnyűek és nincsenek szétfőzve. Az ételek elkészítése javarészt a tűzhelyen történik párolással, grillezéssel vagy wokban történő sütéssel. A szakácsok előszeretettel használnak egészséges olajokat … A könnyed ételek ellenére étkezés után jóllakottnak érzik magukat, de nem pukkadásig tele. A testmozgás a mindennapok részét képezi Japánban, a környezetet úgy alakították ki, hogy alkalmas legyen a városon belüli biciklizésre, gyaloglásra és általában az aktív életmódra.” Nem mindent kell követni a japánok étkezési szokásaival kapcsolatban, de arra mindenképpen jó, hogy elgondolkodjunk a saját életmódunkon, mert a betegségeink kisebb része öröklött hajlam következtében, nagyobb része viszont életmódunk miatt alakul ki (pl. szív- és érrendszeri betegségek).

(2) – A második következmény az özönvíz után az, hogy megjelent az állatok embertől való félelme (vö. Ter 9,2). Az édenkertben ez nem volt így. Sőt ezen felül említést érdemel az, hogy Isten egyetlen állatot sem teremett ragadozónak (vö. Ter 1,30), ez az átalakulás a bűn következtében ment végbe a természet- és állatvilágban. Az újjáteremetett Földön Izaiás próféta leírásában az édeni állapothoz hasonlóval találkozunk, vagyis ami egykor elveszett, bizonyos értelemben az fog helyreállni: „Akkor majd a farkas a báránnyal lakik, és a párduc a gödölyével heverészik; borjú és oroszlánkölyök együtt híznak, és kisgyermek terelgeti őket. Tehén és medve együtt legelnek, együtt heverésznek kölykeik, és az oroszlán szalmát eszik, mint a tehén (vö. Iz 11,6-9).” Mielőtt elmosolyognánk magunkat, gondoljuk meg, hogy a Szentírás következetes önmagához, és abban valódi ellentmondást nem találhatunk. Amint látjuk a Teremtés könyve és az Izaiás próféta kijelentése között megfelelés van. Mint ahogyan a Biblia első könyve, a Teremtés könyve és a Biblia utolsó könyve, a Jelenések könyve között is megtaláljuk ezt az összhangot. A Jelenések könyvében János apostol látomásban látja az újjáteremtett Földet, ahol tenger nem lesz, vagyis az újjáteremtett Föld nagy részét nem víz fogja borítani, mint ahogy most van, hanem valahogyan úgy, ahogyan a vízözön előtt volt. Természetesen többet nem írhatok, csak annyit amennyi a Bibliában van: „Ezután láttam új eget és új Földet, mert az első ég és az első Föld elmúlt, és a tenger többé nem volt … És mondta az, aki a királyi székben ült: Íme, mindent újjá teszek. És mondta nékem: Írd meg, mert e beszédek hitelesek és igazak” (vö. Jel 21,1.5; 2Pt 3,13; Iz 65,17; 66,22; ApCsel 3,21).

(3) – A harmadik dolog, ami az özönvíz után lépett életbe, az a földi igazságszolgáltatás, az állam kezdetleges formája. Szerető Istenünk világosan látta, hogy a teremtés utáni másfél évezredben milyen méreteket öltött a bűn terjedése, és ennek a fékezésére adta az államot, amely az igazságszolgáltatást végrehajtja: „Aki embervért ont, ember ontsa ki annak vérét, mert az Isten a maga képére teremtette az embert” (vö. Ter 9,5-6; Róm 13,3).

(4) – A negyedik tényezőt már említettem, és ez a földünk felszínének drasztikus átrendeződése az özönvíz következtében (vö. Zsolt 104,6-9). Itt még érdemes megemlíteni azt, hogy „homo sapiens”-t, tehát embercsontvázat találtak egy olyan mézkő réteg alatt becsúszva, amilyen földrétegben még nem mutatható ki az ember megjelenése. Sőt egyes vidékeken egész földlemezek rétegtana fordult a tetejére (ami alul volt, az felül került, és ami fölül, az alulra) az által, hogy felfakadtak a mélység forrásai, és nagy erővel tört a felszínre a vízsugár. El tudjuk képzelni a jégtábla példájával, hogy ha azt feldobja alulról valami, a jégtábla megfordul, így ami alul volt a fölül kerül.

(5) – Ötödik tényezőként említhetném az ember életkorának drasztikus, és fokozatos csökkenését. Ma számunkra elképzelhetetlenek azok a magas életkorok, amelyekről a Szentírás ír az özönvíz előtti időkből. A korábbi 800-900 és azt meghaladó életkor a zsoltáríró szerint Dávid király korára alig éri el a 70-80 évet. Gondoljuk el, Matuzsálem 187 esztendős volt, amikor nemzette Lámeket, és még ezután élt 782 esztendeig. „Matuzsálem összesen 969 esztendeig élt, azután meghalt” (vö. Ter 5,25-27). Egyébként ő a földön legtöbbet élt ember, akinek életideje még az Ádáménál is hosszabb volt. Ádám 930 évet élt a Szentírás szerint (vö. Ter 5,5). Miért írom ezeket? Azért, mert sajnos ma általánosan elfogadott az evolúció, nemcsak az ember, de a társadalom tekintetében is, miközben a Biblia ezzel szemben teremtésről (Ter 1,1; 1,27; 2,7) és visszafejlődésről beszél, és egy gyengülő, „agyaglábakon álló” történelemről tudósítja a ma élő embert (vö. Dn 2,27-34; Jak 1,15). Ezzel függ össze, hogy az özönvíz előtt magasabbak, erősebbek és értelmesebbek voltak az emberek, mint napjainkban, és az életerejük is nagyobb volt. A bűn azonban elvégezte a pusztítását az ember szervezetében is, emiatt életkorunk rövidebb, és teremetünk kisebb lett. Az özönvíz kora előtti emberekről írja a Teremtés könyve: „Óriások voltak a földön abban az időben, sőt még azután is …, Ezek ama hatalmasok, akik eleitől fogva híres-neves emberek voltak (vö. Ter 6,4).” Bár technikailag magas szinten álltak (nem állítom, hogy meghaladták a mostani szintet), az Istenről volt ismeretük, de Őt mégis megvetették: „Az ősvilág ösvényét követed-e, amelyen az álnok emberek jártak; akik időnap előtt ragadtattak el, és alapjukat elmosta a víz?! Akik azt mondták Istennek: Távozzál el tőlünk … Mindenható … (vö. Jób 22,15-18).”

Álnok embereknek, istentelenek világának írja le a Szentírás a Noé előtti és a Noé korabeli emberek világát (vö. 2Pt 2,5). Olyan világ volt, ahol „megsokasodott az emberek gonoszsága a földön” és az ember szíve minden gondolatának alkotása szüntelenül csak gonosz volt (vö. Ter 6,5).  Olyan világ volt, ahol az ember kiemelkedő értelmi képességeit a másik ember tönkretételére használta fel. A Biblia szerint „a föld erőszakoskodással telt meg általuk” (vö. Ter 6,13). Azért figyelemreméltóak ezek a leírások, mert Krisztus szerint az utolsó időben, az Ő második eljövetele előtt Noé korához hasonló állapotok köszöntenek be a Földünkre (vö. Mt 24,37-39). Ez nem jelenti azt, hogy ez a világ ne lenne ugyanakkor vallásos valamilyen módon, csak annyit jelent, hogy az emberek a vallás leple alatt visznek végbe hasonló törvényszegéseket (vö. 2Tim 3,1-5). Krisztus nevét vallják, de a Szentlélek nem lakik a szívükben (vö. Róm 8,9b), és az Istent valójában nem ismerik (vö. Jn 16,1-3; 15,21).

Számomra mindig példa értékű marad Noé életének titka, evangéliumhirdetése és a családi élete. Ő ilyen elfajult nemzedék között is kegyelmet talált az Úr szemében (vö. Ter 6,8), mert ezt írja róla az Isten igéje: „Noénak pedig ez a története: Noé igaz, tökéletes férfiú volt a kortársai között, Istennel járt Noé (Ter 6,9; 7,1).” A jó Isten kegyelmes volt, és soha az igazat az istentelennel együtt el nem veszítette, ez így volt Szodoma és Gomora pusztulásakor is, és az özönvíz idején is. Noéval együtt összesen nyolcan menekültek meg (1Pt 3,20): Noé, a felesége, három fia és három menye. Mondhatná valaki, hogy milyen kegyetlen az Isten, hiszen Noé családján kívül mindenki elveszett. Azonban kaptak 120 év kegyelmi időt a megtérésre, mert a Teremtés könyvének a 6,3 rész pontosított fordítását így olvashatjuk: „És mondta az Úr (az Örökkévaló): Ne küzdjön az én Lelkem az emberért, mint egy százhúsz évig”. Tehát nem arról van szó, hogy az ember életének ideje csak 120 év legyen, - hiszen az özönvíz után is még éltek pár száz évig az emberek, - hanem azt jelenti, hogy Krisztus Lelke 120 évig küzdött még az emberek megmentéséért Noé igehirdetése által (vö. 1Pt 1,10-11: „Krisztusnak ő bennük lévő Lelke”). Tehát Krisztus Lelke, a Szentlélek szólt Noé által, aki megtérésre szólította fel az embereket, és közelgő Istenítéletet hirdetett. Az emberek azonban kigúnyolták Noét, és nevettek rajta. Milyen nehéz tehertétel lehetett az „igazság hirdetőjének” (2Pt 2,5) évtizedeken át építeni a bárkát a fiaival együtt egy olyan földön, ahol addig egyetlen csepp eső sem esett, és hirdetni az özönvizet, Isten igazságos ítéletét. Noé olyan dolgot cselekedett és olyant hirdetett, aminek semmilyen reális esélye nem volt. Noé azonban „az Istennel járt”, és jól tudta Isten tervét és azt is, hogy az Ő szava igazság (vö. Jn 17,17) és az teljesen megbízható minden tekintetben.

A mi korunkban már nemcsak a tudósok jelzik azt, hogy baj van a Földünkkel, hanem a legtöbb értelmes, gondolkodó ember is belátja ezt. Ezekről Jézus már kétezer évvel ezelőtt szólt a benne hívők megmentése érdekében (Vö. Mt 24,20-22.29-30.35), hogy emiatt ne elbátortalanodjon, hanem éppen megerősödjön a hitük; hogy bűneiket mindennap megbánva, bizalommal és a szeretet tetteivel várják a mi Urunk Jézusnak dicsőséges megjelenését (vö. 1Tessz 5,23; 2Tessz 1,7). A hívő emberek jól tudják, hogy nem fejlődésben, hanem szétesésben van ez a világ; szeretetből és hitből végzett munkájuknak azonban az örök élet szempontjából értéke van, mert mindezzel formálják a saját és mások jellemét. Ez a kialakított jellem feltámadásuk után, az örök életben is az övék lesz. Bár az ősvilág alapjait elmosta a víz, mégis az Isten szava, kijelentése nyomán éppen eleget tudhatunk róla. A saját életünkre, a mi korunkra nézve levonhatjuk a következtetéseket és eldönthetjük, hogy Isten segítségével Noé kortársaihoz, vagy Noéhoz akarunk hasonlítani.

Felhasznált irodalom:Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat, Bp., 2002. / Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Szt. István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2008. / Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár, Bp., 2002., Biblia, az Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése, Kálvin János Kiadó, Bp., 2004. / Gleason L. Archer: Az ószövetségi bevezetés vizsgálata, KIA, Bp, 2001. / Walt Brown: Kezdetben (A teremtés és az özönvíz meggyőző bizonyítékai), Reménység Alapítvány, Bp., 2008. / www.origo.hu: „10 ok, amiért nem öregszenek és híznak el a japán nők”, 2011. 03. 06.