Izaiás próféta Krisztus születése előtt hétszáz évvel a Szentlélek indítására úgy írt a Messiásról, mintha a sorokat olvasva az Atya szólalna meg:

„Íme az én szolgám, aki támogatok, az én választottam, akit szívem kedvel, lelkemmel (ruah) ajándékoztam meg, törvényt beszél a népeknek. Nem kiált, és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt (mispát) igazán jeleníti meg. Nem lankad, és nem törik meg, míg a Földön törvényt tanít, és a szigetek várnak a tanítására. Így szól az Isten, az Örökkévaló, aki az egeket teremtette és kifeszítette, szilárddá tette a Földet, és növényt sarjasztott, aki leheletet (nösámá) ad a rajta lakó népnek, és lelket (ruah) a rajta járóknak: Én, az Örökkévaló hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek, és népnek szövetségévé teszlek, nemzeteknek világosságává. Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöcből kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket. Én vagyok az Örökkévaló, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak (Iz 42,1-8; a Károli fordítás pontosítva).”

Erre a messiási próféciára az Újszövetségi Szentírás többször is visszahivatkozik, mert Jézus Krisztusról szól. Emlékezzünk például Jézusnak a Jordán folyóban történő felnőtt keresztségére, amely során az Atya szózata hallatszott, és amelyre a fenti próféciában is utalás történik: „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik (Mt 3,17; vagy: Mt 17,5).” Jézus megkeresztelkedésekor a próféciának két mozzanata is teljesedett: az a kijelentés, hogy az Atyának benne „kedve telik”, és az a tény is, hogy a Szentlélek megnyugszik rajta, mert Krisztus nemcsak a Szentlélektől fogantatott isteni személy, de a Szentlélekkel fölkenet Messiás is, akin az Atya Lelke megnyugodott és rajta is maradt (vö. Jn 1,33).

„Törvényt beszél a népeknek”. A „törvény” (mispat) szó háromszor fordul elő ebben a rövid szakaszban, és ez a tízparancsolatra vonatkozik (vö. Kiv 20,1-17), amelyet Jézus az Isten és embertárs iránti szeretetparancsolatban foglalt össze az egyik törvénytudó számára (vö. Mt 22,37-40). Sajnos a katolikus fordítás a „törvény” szót az „igazság” szóval helyettesíti. Az helyénvaló, hogy Krisztus igazságot szól a népeknek, azonban, itt a héberben a „törvény” szó szerepel, amelynek másodjelentése az, hogy „ítélet”. Tehát, sokszor a Szentírásfordításon is múlik az, hogy a hívő ember megérti-e az Isten szavát. Nincsen tökéletes Bibliafordítás, de azért törekedni kell az eredeti szöveg pontos és hű visszaadására, mert az eredeti szöveg ihletett a Szentlélek által és nem a fordítások. Arról van tehát szó a szent szövegben, hogy Krisztus az Isten erkölcsi törvényét, a tízparancsolatot az életével és a szavaival hibátlanul és maradéktalanul be fogja tölteni, azt meg nem szegi, azon nem változtat, hanem „igazán jeleníti meg”, úgy ahogyan azt Ő Mózesnek adta a Sínai hegyen még a megtestesülése előtt. Mivel az Atya a bűneset óta közvetlenül nem érintkezik az emberiséggel (vö. 1Tim 6,16), ezért Krisztus volt az, aki minden esetben érintkezett a választott nép ősatyáival; Ő jelent meg Ábrahámnak, Jákobnak és Mózesnek is. Ha pedig Krisztus adta a tíz parancsolatot, akkor, azt nem is fogja földi élete során (vö. Mk 7,7-9; Róm 3,31) megváltoztatni, mint ahogyan ezt nem is tette meg (vö. Mt 5,17-19; Lk 4,16). A gazdag ifjúval való beszélgetésekor is néhányat idézett a tíz parancsolatból, hogy ha az ifjú azokat megtartja, lehetősége legyen bemenni az örök életre (vö. Mt 19,16-19). Természetesen a parancsolatok megtartása nem lehetséges a saját erőnkből, csak úgy, hogy ha Krisztust követjük és Ő elküldi erőtlen és bűnre hajló emberi természetünk legyőzésére a Szentlelket. Ezért mondta Jézus az ifjúnak, hogy: „Jöjj és kövess engem (Mt 22,21b).” Izaiás próféta előre megmondta azt, hogy a Messiás nemcsak a zsidó néphez fog eljönni, hanem a „népekhez” szól, és még a távoli szigetek is várnak az Ő tanítására. Ha a Jézus korabeli írástudók komolyabban olvasták volna Mózes öt könyvét és a prófétákat, és nem a saját Írásról kialakított emberi hagyományaikhoz ragaszkodtak volna, akkor lett volna esélyük felismerni, hogy nem nemzeti messiást kell várni, hanem olyant, aki minden nép megváltója. Így tudják a Szent Iratokról való magyarázatok elhomályosítani az Isten szavát. Ez a veszély ma is ugyanúgy fennáll, mint Jézus korában. Jézus hiába mondta az írástudóknak és a farizeusoknak, hogy „tudakozzátok az Írásokat, … ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam” (vö. Jn 5,39-44), mert nem akarták elfogadni azt, amit Mózes könyveiben és a prófétáknál és a zsoltárokban róla megírtak. A prófétának az a megfogalmazása, hogy: „nem kiált, és nem lármáz”, nem arra vonatkozik, hogy Jézus nem fog nyíltan szólni, ha kell több ezer emberhez is, hanem arról szól, hogy a beszéde nem idegtépő szónoklat lesz, hanem dallamos és természetes emberi szó, szónoklati fogások nélkül. Az evangéliumok szerint Jézus nem úgy tanított, mint az írástudók, hanem úgy, mint akinek hatalma van (vö. Mt 7,29). A legnagyobb mélységű igazságokat a legegyszerűbb kifejezésekkel és példázatokban mondta el. Ebből is látszik, hogy egy-egy ember megtérése nem a hangos evangelizációktól és a fülsiketítő zenétől függ, hanem az Isten Lelkének érintésétől és az egyén felelősségteljes döntésétől, amelyet Isten szavának engedve a bűnös énjével szemben képes meghozni. Az a kép, hogy „a megrepedt nádat nem töri el …” érzékelteti Krisztusnak a gyöngédségét és együttérzését minden emberi nyomorúság iránt. Minél nagyobb megkötözöttségben, és bűnben élt valaki, Krisztus annál jobban küzdött érte. Ez a lelkület kellene, hogy átjárja a Krisztusban hívőket is, és nem az ítélkezés. Krisztus, amikor gyógyított, akkor rendszerint előbb a betegség okát, a bűnt bocsátotta meg, előbb a lélek orvosaként járt el, és a betegségekből való gyógyításai ezután következtek (vö. Mt 9,1-7). Mi ezzel szemben minél hamarabb szeretnénk meggyógyulni, de a bűnös szokásainktól szabadulni nem vagyunk hajlandók. Milyen szép Krisztusnak ez a jellemvonása, amit Izaiás így fogalmazott meg: „nem lankad, és nem törik meg”. Krisztus az Atya igazságához és az Atya igéihez való ragaszkodását nem tette attól függővé, hogy az, amit mond elfogadtatásra talál-e az emberek között vagy nem. Nem azzal foglakozott, hogy az embereknek, vallási vezetőknek megfeleljen, hanem egyedül az Atya akaratát követte.  Amikor pedig meg nem értéssel, rosszindulattal és gyűlölettel találta magát szemben, akkor sem csüggedt el, nem lankadt a fáradozása ezekért a szerencsétlen emberekért. Erejét ehhez mindennap és mindenkor az imából merítette (vö. Mt 14,13a; Lk 9,28; Lk 11,1).

A próféta írja, hogy a Messiásnak az Atya „fogja a kezét”, aki „a nemzeteknek világossága lesz”. Ez is beteljesedett Krisztusra nézve, aki így szólt: „az Atya mindenkor velem van, mert én mindenkor azt cselekszem, ami kedves néki”. Amikor pedig még kisgyerekként az agg Simeon a kezébe vette, akkor ezt mondta a Megváltóról: „látták az én szemeim a te üdvösségedet, amelyet készítettél minden népnek szeme láttára, világosságul a nemzetek megvilágosítására” (Lk 2,30-32). A megváltó születésével kezdődött el az izajási jövendölés beteljesülése, amely folytatódott nemcsak Jézus életében, de halála után a tanítványok munkája nyomán is. Az első pünkösdkor minden nemzet a maga nyelvén hallotta az evangéliumot, és hallani fogja egészen addig, amíg Krisztus Urunk másodszor is visszatér a Földre. A próféta jövendölése akkor teljesedik be a maga egészében, amikor a népek mind „engednek neki”. Még Izaiás próféta előtt, a Teremtés könyvében ott találjuk az egyik legősibb messiási jövendölést, amelyet Jákob mondott a Júdától származó „békesség fejedelmére” vonatkozóan. Ugyanis Júda törzséből származott Dávid király, akinek családjából született a megváltó Jézus test szerint (vö. Róm 1,3). Így szól, ez az igen korai jövendölés: „Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálca térdei közül; míg eljön Siló, és a népek néki engednek (Ter 49,10).” A Siló a „salom” = „béke” régies kiejtése. A korai nagy zsidó írásmagyarázók között is találunk olyanokat, akik szerint a „Siló” szón a „Békesség Fejedelmét” kell érteni, amely a Messiásra vonatkozik. Tehát még ők is elismerik, hogy messiási próféciáról van szó. A Szentírás egybehangzó összefüggései alapján viszont világos az, hogy ez a jövendölés Krisztusra vonatkozik, az Ő második eljövetelére és az Ő erkölcsi jellemének szépségére. Milyen lehet Krisztusnak a jelleme, hogy ha a népek végül önként „engednek néki”? Amíg más földi királyok és kormányok a hatalom és a megfélemlítés eszközeit vették igénybe uralmuk érvényesítésére vagy megtartására, addig Krisztus az isteni, örök életét adta oda értünk azért, hogy egy igazságos és bűnnélküli világrend alapjává és királyává legyen örök korszakokon át. Amikor eljön az ég felhőin, akkor „a népek engednek néki”.

Kedves olvasó, én csak Őt várom, és nem áltatom magam, sem nem hagyom magam félrevezetni egy-egy újabb „bábeli torony” építését látva ebben a bűn struktúrájára felépített, omladozó társadalomban. Végül pedig Krisztus volt az, aki megnyitotta a vakok szemeit és a bűn foglyait kihozta a fogházukból, szenvedélyeik börtönéből. Ezt a jövendölést Krisztus maga azonosította önmagára a názáreti zsinagógában, amikor felolvasott Izaiás tekercséből egy ide vonatkozó részletet és így szólt: „ma teljesedtek be ezek a szavak a ti fületek hallatára (vö. Lk 4,16-21)”.

Milyen csodálatos Krisztus jellemét szemlélni a messiási jövendölésekben, amelyeket az Ószövetségi Írásokban Jézusról írtak, és amelyeket tanulmányoznunk és kutatnunk kellene nap, mint nap, hogy Krisztus ragyogó jelleme magához vonzzon bennünket. Ha Krisztust szemléljük, Krisztushoz válunk hasonlóvá, és megtanulunk „engedni néki”. Aki Krisztust megismeri, az biztosan meg is szereti Őt, és aki megszereti Őt, az Isten Lelkének erejéből engedelmeskedni is fog az Ő parancsolatainak (vö. Jn 14,15.21.23).

Felhasznált irodalom: Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat, Bp., 2002. / Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Szt. István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2008. / Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár, Bp., 2002., Biblia, az Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése, Kálvin János Kiadó, Bp., 2004. / Héber-magyar Biblia két kötetben, Kiadja a Makkabi Kiadó, Szerk. Raj Tamás, Bp.