A böjttel kapcsolatban előbb a katolikus egyház álláspontját ismertetem, majd megvizsgáljuk egy kicsit mélyebben a Szentírás szemszögéből is a kérdést.

A jelen gyakorlatban - a tudomásom szerint - a katolikus egyházban hamvazószerdán és nagypénteken van szigorú böjti nap. Ezen a két napon kötelező a hústól való megtartóztatás, és a hívek naponta háromszor étkezhetnek, de csak egyszer lakhatnak jól. Ez a szabály minden tizennégy évet betöltött emberre vonatkozik egészen a hatvan életévét betöltöttig bezáróan. A betegség lehet felmentő ok. Nagyböjt péntekjein kötelező a hústól való megtartóztatás, de egyházmegyénként vagy a püspöki konferenciák döntésétől függően lehetnek itt-ott változások. A böjtnek önmagában semmi értelme nincsen, annak a hívő ember imádságával kell társulnia azért, hogy az Úr Jézus példáját bárki követni tudja ebben a tekintetben is.

Milyen téves nézetek vannak a böjttel kapcsolatban? Az egyik az, amikor valaki azért böjtöl napokon át, hogy az Istentől valamit kicsikarjon, nála valamit elérjen, viszont nem akarja önmagát Isten előtt megalázni, nem Isten akaratát keresi, hanem konokul a saját feje után megy. Szívében nyoma sincs a bűnbánatnak. Ennek a gyakorlatnak egészen fanatikus formájával is találkoztam egy-egy egyén esetében. Ezzel szemben viszont nyilvánvaló a Szentírásból, hogy az Istent semmire nem lehet kényszeríteni, nem lehet Őt befolyásolni és hajlítani a mi akaratunk szerint ebben a formában. Sokkal inkább a hívő embernek érdemes felismerni és a szabadon elfogadni az Isten őrá vonatkozó akaratát, ami számára az üdvösség útja és egyben a boldogsága egyedül helyes ösvénye is. Létezik viszont a Szentírás szerint böjttel egybekapcsolt buzgó könyörgés egy ügy igazságos megoldásáért, vagy a másik ember démonoktól való szabadulásáért (vö. Mt 17,21). Ilyenkor gyakran imameghallgatások történnek, pl. a történelem ura „elforgatja a gonoszom tanácsát” és nem az valósul meg, amit azok elterveztek. Lásd Dávid imáját Saul királlyal szemben: „ő forgassa az én ügyemet” (ítélje meg ügyemet), és szabadítson meg engem kezedből. Ez az „elforgatás” évekkel később úgy valósult meg, hogy Saul elesett egy csatában, és Dávid lett a király.

A másik helytelen nézet az, amikor valaki megtartja formálisan a böjtöt, de pótolja annak hiányát egyéni szórakozásokkal, kedvtelésekkel (vö. Iz 58,3-4), vagy másokkal szemben igazságtalan marad, de ő böjtöl. Isten előtt az ilyen böjtnek nincsen jelentősége és értéke. Mire gondolok? Nem eszik húst, de többet nézi a tévét, vagy több süteményt, csokit eszik meg. Ingerültebb, ezért többet veszekszik, pletykálkodik, a munkások bérét visszatartja, stb. Mindenkinek megvannak azok a külön-bejáratú kedvenc foglalatosságai, amelyekkel, amikor él, azt igazolja, hogy nem értette meg a böjt jellegét és jelentőségét.

A böjt egyedüli értelme, az, hogy bennünket az Atyával való kapcsolatunkban közelebb hozzon, hogy a táplálék megvonásával fizikai jelét adjuk annak, hogy ezeken a napokon többet akarunk foglalkozni a megváltásunk titkával. Mert ez az egyetlen tényező, amitől tényleg meg is változik az életünk, és amely segítségével magunkra ölthetjük Krisztus jellemvonásait. Tehát többet elmélkedni Krisztus keresztáldozatáról, Isten kimondhatatlan áldozatáról, amelyet mind az Atya, mind a Fiú meghozott ezért a világért (vö. Jn 3,16). Tömegek előtt ismeretlen az, hogy nemcsak Jézus áldozatáról van itt szó, hanem az Atyának a kimondhatatlan áldozatáról is, akit nem kell kiengesztelni a bűnökért, hanem aki éppen Fia által békéltette meg önmagával a világot. Tehát az ember vétkezett, lázadt az Isten ellen, és mégis az Isten keresi és békélteti meg önmagával az embert (vö. 2Kor 5,18-19: „az Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot” – a helyes fordítás szerint). Az Istent nem lehet engesztelni, mert Ő bűngyűlölő, és a bűnnel soha ki nem egyezhet, a szent Isten bűnnel együtt nem lakik. És az Istent nem kell engesztelni, mert Jézus azt mondta, hogy „maga az Atya szeret titeket (Jn 16,27a)” Isten a bűnt gyűlöli, de a bűnöst szereti. Az Atya nem egy haragvó Isten, akit az Úr Jézusnak ki kellene engesztelni a kereszten. Isten nem a nagy engesztelő áldozat következtében szeret minket, hanem éppen fordítva: azért hozta az áldozatot, mert szeret minket, hogy „ha valaki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. Ez azt jelenti, hogy ha csak egy ember is hinne Jézusban, mint az Atya küldöttében, Isten ezt az áldozatot is meghozta volna érte.

Nincs mód arra, hogy egy cikk keretében a böjt minden vonatkozására kitérjek, amit a Szentírás tanít ezzel kapcsolatban, de megfontolásra ajánlom Izaiás 58 fejezetét teljes egészében, annak minden sorát tanulmányozzuk át, hogy megértsük Isten törvényét és változatlan akaratát az életünkre nézve! Ebben a szakaszban ilyen isteni felhívásokat találunk: „oldd le a jogtalan bilincseket, oldozd meg az iga kötelékeit (!)”, bocsásd szabadon az elnyomottat és minden igát törj össze (!), törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a bujdosó szegényeket vidd be a házadba (!), ha mezítelent látsz, takard be és a testvéred (embertársad) elől ne zárkózz el (!). Vagy „ha eltávolítod a körödből az igát, az ujjal mutogatást és a hamis beszédet …”, akkor felragyog a sötétségben világosságod, és az Úr vezet téged szüntelen. Még további meglepetéseket tartogat ez a fejezet a bibliaolvasó ember számára. Mennyivel több kincset rejthet akkor az egész Szentírás? Mégis miért van az, hogy olyan kevesen olvassák azt naponta? Joel próféta által pedig ezt mondja az Úr: „Térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint, böjtöléssel, sírással, kesergéssel is. És szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mert könyörülő és irgalmas ő, késedelmes a haragra és nagykegyelmű, és bánkódik a gonosz miatt (Joel 2,12-13)”. Az hogy Isten még a gonosz miatt is bánkódik, ezt csak a Károli fordítás adja vissza ilyen szépen. S mindez arról tesz bizonyságot nekünk, hogy Isten tényleg mindenkin könyörülni akar, még az elvetemült gonosztevőn is, más kérdés az, hogy ennek ellenére mégis sokan nem fogadják el Isten irántuk való szeretetét, nem fordulnak el (Isten ereje által) a bűneiktől, így nem is üdvözülhetnek. Jézus ezt így fejezte ki egyik alkalommal: „hányszor akartam …, de te nem akartad” (vö. Mt 23,37). Minden egyes ember örök elveszése (vö. Jn 3,16. Jel 20,14 és 21,8) kimondhatatlan veszteség az embert szerető Isten számára és a menny angyalai számára is.

Felhasznált irodalom: Ó- és Újszövetségi Szentírás a Neovulgáta alapján, Szt. Jeromos Kat. Bibliatársulat, Bp., 2002. / Biblia, Ószövetségi és Újszövetségi Szentírás, Szt. István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2008. / Szent Biblia, fordította: Károli Gáspár, Bp., 2002. / Biblia, az Istennek az Ószövetségben és Újszövetségben adott kijelentése, Kálvin János Kiadó, Bp., 2004.