Kérdések és válaszkeresések az eucharisztiára vonatkozóan

Kérdések és válaszkeresések az eucharisztiára vonatkozóan

(a tanulmány hosszabb, alaposabb változata)

Eucharisztia a katolikus egyházban

Először szeretném ismertetni - a teljesség igénye nélkül[1] - az eucharisztiának a Katolikus Egyház általi értelmezését, majd ehhez a tanításhoz teszek fel kérdéseket és keresek rá válaszokat a Szentírás és a józan megfontolás alapján. Akik az írásom nyomán csak a lényeget akarják megérteni, azoknak javaslom, hogy hivatkozások nélkül olvassák végig ezt a tanulmányt. Akik viszont alaposabban szeretnének tájékozódni, azok számára nem csak a feltüntetett hivatkozásokat ajánlom, hanem azt is, hogy mindenki maga járjon utána az eucharisztia témájának és ez alapján alakítsa ki személyes hitbeli meggyőződését. Minden kedves olvasónak a hitét és meggyőződését tiszteletben tartom. Ezzel az írásommal nem szándékom egyetlen egyházat sem támadni, célom ehelyett a valódi kérdések felvetése ebben a témakörben és ennek nyomán a helyes válaszok keresése, és az igazság keresésére való ösztönzés.

A Katolikus Egyház Katekizmusa szerint az eucharisztia (értsd: Úrvacsora), más néven a szentmiseáldozat igen gazdag tartalommal és jelentőséggel bír. Először is a hét szentség[2] közül a felsorolásban ez a harmadik, de jelentőségében mindegyik szentség erőforrása. A II. Vatikáni Zsinat[3] szerint az eucharisztia „az egész keresztény élet forrása és csúcsa” (LG 11)[4], amelyben „benne van az Egyház egész kegyelmi gazdagsága, maga Krisztus, a mi húsvéti bárányunk és élő kenyerünk” (PO 5)[5]. Ezenkívül: „az eucharisztia jelzi és megvalósítja az életközösséget Istennel, valamint Isten népének egységét …”, hálaadásnak is nevezik, az Úr lakomájának, valamint még a Bárány menyegzői lakomájának, kenyértörésnek[6] is hívják. „Az első keresztények ezzel kifejezésre juttatták azt is, hogy mindazok, akik az egyetlen megtört kenyérből, Krisztusból esznek, vele közösségre lépnek és ettől kezdve őbenne egyetlen testet alkotnak.” (1Kor 10,16-17; KEK[7], 277. o.) Így az eucharisztia eucharisztikus gyülekezetet hoz létre. Az eucharisztia továbbá az Úr szenvedésének és feltámadásának emlékezete, szent áldozat[8],, a dicséret áldozata (Zsid 13,15), lelki áldozat (1Pt 2,5), tiszta (Mal 1,11) és szent áldozat, mivel befejezi és túlhaladja az Ószövetség valamennyi áldozatát. Az eucharisztiát más néven még Oltáriszentségnek[9] és nevezik. Communio vagyis közösség is, mert e szentség révén egyesülnek a katolikus hívek Krisztussal, aki a misében teste és vére részeseivé teszi őket, hogy egyetlen testet alkossanak (1Kor 10,16-17; KEK,278. o.) Az eucharisztiát szent liturgia keretében ünneplik, ehhez püspök vagy áldozópap jelenléte szükséges. Fölszentelt pap vagy püspök nélkül nem jön létre eucharisztia, szentmiseáldozat bemutatása nem lehetséges. Ebben a szent cselekményben a szolgálati papság[10] Krisztust helyettesíti[11], aki áldozatbemutató, és a kenyér és a bor átváltoztatásával Krisztus valóságos testét és vérét hozza létre a kenyér és a bor színe alatt. A többi katolikus, azaz megkeresztelt hívő az általános vagy egyetemes papságával járul hozzá a miseáldozat bemutatásához. 

A katolikus híveknek vasárnap és ünnepnapokon kötelező szentmisén részt venni, amit a Tridenti Zsinat[12] rendelt el, de már évszázadokkal korábban gyakoroltak. Magyar vonatkozásban említést érdemelnek Szent István király törvényei, amelyben királyi rendelet van a „vasárnap megtartásáról”[13] (8. pont).

 A Tridenti Zsinat előírta a hívek számára a legkevesebb követelményt: hogy „évente gyónjál és legalább húsvét tájékán áldozzál”. Ezzel szemben a II. Vat. Zsinat nyomán és ezt követően megújult a katolikus egyház liturgiája, ezen belül a szentmiseáldozat bemutatása[14], és a hívek aktívabb módon kapcsolódnak be a szent liturgiába, mint a zsinat előtt.[15]

A szentmise és a protestáns istentisztelet összehasonlítása

A katolikusok az eucharisztia létrehozását, ünneplését szentmisének nevezik. Két fő része van: ige liturgiája és áldozati liturgiája. A szentmisét minden esetben püspök vagy pap celebrálja.[16] Az ige liturgiájában többek között az Ó- és az Újszövetség könyveiből is olvasnak fel, bűnbánati imák, énekek hangzanak el. Az evangéliumot csak a felszentelt pap vagy diakónus[17] olvashatja fel. Ezt követi rövid igehirdetés (homilia), ami vasárnaponként kötelezően valamelyik aznapra előírt szentírási szakaszról kell szóljon. Igehirdetés után következik az egyetemes könyörgés. Ezt követően a kenyér és a bor csendes felajánlásával veszi kezdetét az áldozati liturgia. Az áldozati liturgiában történik a pap előírt kötött imájára, Jézus szavainak a megismétlésére a kenyér és a bor konszekrációja[18], amely során az ostya az oltáron Jézus valóságos testévé, a bor pedig Jézus valóságos vérévé válik a kenyér és a bor színe alatt a katolikus egyház tanítása szerint. Az áldozati liturgia része az Úrfelmutatás (a pap az átváltoztatott kenyeret és az átváltoztatott bort felemeli a magasba, előtte térdet hajt, a hívek ilyenkor rendszerint letérdelnek). A szentmise szövege végig kötött és meghatározott annak megfelelően, ahogyan azt a liturgikus útmutató előírja. Ettől eltérni nem lehet; az elhangzó imák is kötött imák és gépiesnek tűnnek. Az egész szertartás együttvéve mégis lenyűgöző különösen karácsonykor és húsvétkor, de más ünnepeken is. A katolikus egyház liturgiájának sok összetevő eleme van, amitől a kötött és állandó formák ellenére változatosság van jelen: a liturgikus színek, az égő gyertyák, a füstölő tömjénfüsttel, a liturgikus ruhák és a liturgikus színek, az oltárterítők, az orgona hangja, a kórusszámok, az ünnepélyes bevonulások, a körmenetek mind-mind lenyűgözik az embert, magával ragadják és mély benyomást tesznek az emberi lélekre. 

A protestánsoknál (csak) ige liturgia van, olyan istentisztelet, amelynek többnyire a középpontjában az igehirdetés áll, valamint egyéni és közös imák és énekek. A protestánsok vallják az Újszövetségi Szentírás alapján, hogy Krisztus az egyetlen pap és főpap, az ő áldozata egyszeri és megismételhetetlen.[19] Ezért a protestánsok számára a szentmiseáldozat bemutatása vagy az azon való részvétel elvileg elfogadhatatlan a Biblia alapján. A gyakorlatban ma már azonban sokan nem látnak ebben problémát, mert a protestáns egyházakban az egyedül a Szentírás elve és a biblikus írásmagyarázat meggyengült és az ökumenikus[20] kapcsolatok is erre késztetik őket.

A protestáns istentiszteletek a katolikus liturgiával összehasonlítva sokkal egyszerűbbek: énekek, imák, könyörgések jellemzik és az igehirdetés áll a középpontban, amely hosszabb, mint a katolikus misén mondott homilia (szentbeszéd). A protestánsok hiszik, hogy a Biblia Isten szava és egy-egy szentírási szakaszról tartott igehirdetés során a Szentlélek munkálkodik a hallgatóság szívében. Azonban a katolikusok is hiszik ezt, ám a katolikus tanítás szerint a kinyilatkoztatás forrása, nemcsak a Biblia, hanem azzal együtt közös forrás a szenthagyomány is[21]. A katolikus egyház az elmúlt évszázadok alatt sok mindent átvett a protestánsoktól, és azt beépítette hitrendszerébe, de a sajátját is megtartotta és minden korban újra és újra megfogalmazza a tanítást. Ezért úgy tűnik, hogy a katolikusoknál a protestánsokhoz képest sokkal több minden van, ami lelki gazdagságnak, többletként hat.[22]

Kérdésfelvetéseim az Eucharisztiával kapcsolatban

  1. Elfogadom azt, hogy a katolikus egyház tanítása szerint a katolikus hívek számára az eucharisztia a keresztény élet „csúcsa és forrása”, és hogy a többi szentség is ebből meríti az erejét. Csupán azon csodálkozom ennek hátterén, hogy az Úr Jézus miért beszélt az utolsó vacsorán hangsúlyozottan többet a Szentlélek ígéretéről, mint az eucharisztiáról / Úrvacsoráról? A protestánsok között is hangsúlyos szerepe van az Úrvacsorának, mint a keresztség megújításának és főként (!) Krisztus kereszthalálára való emlékezésnek, de a Szentlélek ígérete, bennünk lakozása elsődleges fontosságú. Az Úrvacsoravétel nélkülözhetetlen a megszentelődéshez (Jel 7,14), de a Krisztussal való kapcsolat elsődleges feltétele a belé vetett hit után a Szentlélek bennünk lakozása, mert enélkül egyetlen hívő sem teremheti a Szentlélek gyümölcsét[23]. Az Újszövetséget tanulmányozva mind szilárdabb a meggyőződésem, hogy Krisztus szándéka az, hogy az ő igéje és a Szentlélek által kapcsolja egybe a benne hívőket[24] és formálja őket jellemükben önmagához hasonlóvá. Nem az a szándéka, hogy az ő gyermekeit egy földi templomi kultusz keretében egyesítse.

Tény, hogy Krisztus megváltói halála kimondhatatlan jelentőségű és értékű, ezért az Úrnak halálát addig kell hirdetnünk, amíg Ő újra eljön. Ez a forrás, de a csúcs, a cél a megszentelődés, az Isten parancsolatainak a megtartása[25]. Csak így tudunk megmaradni Jézus szeretetében: „Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait és megmaradok az ő szeretetében.” (Jn 15,10) - mondja Jézus. Isten parancsolatainak a megtartásához viszont szükségünk van a Szentlélek erejére, az Isten igéjének az útmutatására, valamint a saját akaratunknak a Krisztus akaratával való egyesítésére. Ha ez nem történik meg, a keresztény élet önbecsapás. A Szentlélek szívünkbe való költözése és a Krisztus szavainak való engedelmesség nélkül sem a katolikus eucharisztia sem a protestáns Úrvacsora nem segít önmagában a lelki élet fejlődésében.

  1. A második felvetésem az, hogy Krisztus az utolsó vacsorán vajon rendelt-e szolgálati papságot? Felszentelte-e apostolait püspökökké, vagy felszentelődtek-e az ő jelenlétében? Erre a Bibliában semmi utalás nincsen. Ha ebben a vonatkozásban is a Katolikus egyház a szenthagyományra hivatkozik, akkor nevezzen meg egy ellenőrizhető forrást, ahol Jézus az apostolait püspökké szentelte. Ha a Szentírás és a szenthagyomány ugyan az a kettős isteni forrása a kinyilatkoztatásnak, akkor egymásnak ellent nem mondhat. Csodálkozom, hogy egy ilyen hangsúlyos kérdésben a Biblia hallgat. A Szentírás ír arról, hogy Krisztus az egyetlen főpapunk és papunk, de nem ír arról, hogy papság tekintetében megkülönböztetné a megkereszteltek között azokat, akik az evangélium szolgái, a gyülekezetek vénei, presbiterei azoktól, akik más szolgálatokat látnak el[26]. Az újszövetség tud nagyobb felelősségről[27] Isten szolgái között, de nem tud hierarchiáról[28] és nem ír kétféle papságról: a szolgálati és az általános vagy egyetemes papságról. Csak az utóbbiról olvashatunk az Újszövetségben[29]. Ezt kellene tehát alaposan megvizsgálni minden krisztushívőnek, hogy a katolikus és az ortodox egyház püspök és papszentelései visszavezethetőek-e az apostolokra[30], azaz érvényesek-e valójában úgy ahogyan azt tanítják? Krisztus akart-e kezdettől fogva szolgálati papságot abban az értelemben, ahogyan a katolikus egyház tanítja? Ez a Szentírásból a protestánsok szerint nem megalapozható és nem igazolható.
  2. Ehhez kapcsolódik a harmadik felvetésem, hogy hol olvasunk a Bibliában arról, hogy a püspökké vagy pappá szentelés eltörölhetetlen karaktert (jegyet)[31] vés a felszentelt szolgálattevő lelkébe? Ilyen kijelentést nem találunk sehol a Szentírásban: sem az evangéliumokban, sem Pál apostol írásaiban!
  3. Urunk Jézus a samáriai asszonnyal való beszélgetésben azt mondta, hogy az Atyát „Lélekben és igazságban” kell imádni, az Atya ilyen imádókat keres magának imádóiul. Az Isten Lélek, és akik őt imádják, szükséges, hogy Lélekben és igazságban imádják.[32] Krisztus szerint, „ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.”[33] A mennyei Atyát bárhol lehet imádni ilyen módon az Újszövetség tanítása szerint. A földi szentélyek helyett a mennyei szentélyre[34] és az értünk közbenjáró Krisztusra kellene figyelnünk és bizalommal hozzá és az ő nevében a jó Atyánkhoz folyamodnunk imáinkban!
  4. A következő figyelemre méltó tény az, hogy Jézus az utolsó vacsorán az Úrvacsorát/eucharisztiát rendelte el, hogy ezt cselekedjék az ő emlékezetére, vagyis, amikor őrá emlékeznek (Lk 22,19). De nem rendelte el azt, hogy az úrvacsorai kenyeret Oltáriszentség formájában kitegyék és imádják[35] úgy, mint az ő testét. Ez már egyházi rendelkezés, amelyet (és sok minden mást is) a Szentléleknek Krisztustól kapott tanítványainak adott ígéretéhez kapcsolva indokolnak meg.
  5. A végére hagytam még egy érdekes és figyelemre méltó kérdést. Az egyik katolikus rokonom megkérdezte tőlem, hogy „te Róbert, hogy van az, hogy a pap azt mondja a misén a kehelyre (pohárra), hogy vegyétek és igyatok ebből mindnyájan, és a legtöbb esetben mégis egyedül ő iszik belőle?” A kérdés arra vonatkozott, hogy hogyan lehetséges, hogy Krisztus tanítványainak adta az utolsó vacsorán úgy a kenyeret, mint a bort, mint saját testét és vérét, és a katolikus egyház a legtöbb esetben eltér ettől a rendelkezéstől? Ez azért van, mert a protestánsokkal szemben a Tridenti Zsinat kimondta, hogy az egész Krisztus jelen van az átváltoztatott kenyér színe alatt, és annak minden részecskéjében is, és nem szükséges a két szín alatti áldozás (értsd: úrvacsorázás). Még a hívő katolikus rokonom is felfigyelt arra, hogy a katolikus egyház a gyakorlatban eltér Krisztus nyilvánvaló rendelésétől. A reformáció előtt a huszitákat többek között emiatt is nevezték „kelyhesek”-nek, mert ők ragaszkodtak az úrvacsorán a kehelyből való részesedéshez is.

Összegzés

Ha a korai apostoli atyák vagy egyházatyák írásait vizsgáljuk találunk olyan kijelentéseket[36] az eucharisztiáról, amelyek sokkal közelebb állnak a protestáns értelmezéshez, hiszen a reformátorok némelyike a Szentírás mellett ezeket is kutatta 500 évvel ezelőtt. De találunk olyant is, amelyik a katolikus értelmezés alapjait erősítik[37]. Ezért érdemes egyedül a Szentíráshoz fordulni ebben a tekintetben is, amelyik ellenőrizhetően, megbízhatóan a legtisztább forrása keresztény hitünknek. Minden folyó a forrásánál a legtisztább! Meglátásom szerint igaz ez az eucharisztia/úrvacsora mibenlétének tisztázására nézve is. Ahogyan az egyházi megnyilatkozásokat kronológiai sorrendben ahogyan olvasom ebben a témakörben, úgy tűnik a számomra, hogy értelmezés rétegek és új jelentéstartalmak rakódtak rá a századok folyamán az utolsó vacsorán elhangzott szereztetési igékre, valamint Pál apostol által leírt Úrvacsorára nézve. Mivel a korai egyházatyák írásai nem adnak egyértelmű képet az eucharisztia mibenlétére nézve, hogy azt szó szerint vagy szimbolikusan értette az Üdvözítőnk, ezért lehet ezt úgy is értelmezni, hogy egymást kiegészítik, ahogyan a szentírási szövegek esetében is van ilyen. Éppen ezért a témának a gyökerét nem abban ragadom meg, amit így is, vagy úgy is lehet értelmezni, hanem abban, hogy létezik-e Krisztustól rendelt szolgálati papság, amelyik felszentelésének köszönhetően miseáldozatot képes bemutatni, vagy sem. Ha valóban létezik Krisztustól rendelt és általa bármilyen módon felszentelt szolgálati papság, akkor az eucharisztia szentmiseáldozat, és szóba kell állni akár az átlényegülés tanával is. És nem azon kell vitázni, hogy milyen módon van jelen Urunk Jézus az Úrvacsorán, valóságosan (reális jelenléttel) a kenyérrel együtt, lényegileg, szentségi módon, vagy csak az úrvacsoravétel pillanatában, esetleg csak emlékezünk az ő szenvedésére, áldozatára és feltámadására? Szentlelke által különleges módon jelen van bizonyosan, mivel Krisztus ezt megígérte, és mindenki, aki méltatlanul eszi a kenyeret (!), vétkezik Krisztus teste ellen, és aki méltatlanul iszik a pohárból, az vét Krisztus vére ellen[38]. Ha viszont nem létezik a szolgálati papság az Isten színe előtt abban a formában ahogyan azt ma a katolikus és az ortodox egyházban megtaláljuk, akkor sem átváltoztatás, sem átlényegülés nincsen, legfeljebb Szentlélek hívás (epiklészisz), hálaadás van a kenyérre és a borra[39]. Ha nincs érvényes papság, akkor katolikus értelemben vett eucharisztia sincsen. Ezért a szolgálati papság kérdését, a felszentelések mibenlétét kellene megvizsgálni, kutatni, és ennek végérvényesen a végére járni, hogy minden őszinte keresztény ember számára nyilvánvalóvá váljon az igazság Krisztus úrvacsorai rendelésére nézve, bármilyen fájdalmas is a tényekkel szembesülni. Ha ez megtörténik, akkor Krisztus szavainak fogunk hitből engedelmeskedni és nem emberek által megfogalmazott egyházi tanításokhoz igazodunk.

Személyes vonatkozások

Buzgó és imádságos lelkületű katolikus családban születtem, a szüleim, a húgom és a rokonságom mind katolikus, akiket tisztelek, szeretek és sokakat közülük nagyra becsülök emberségükben és példás hívő életüket nézve. Úgy szívtam magamba a katolikus egyház liturgiáját és tanítását, mint a tiszta levegőt vagy az anyatejet a kisgyermek. Kis gyerekkorom óta ministráltam, később a gyulafehérvári papneveldében évekig papságra készültem. Az eucharisztia központi eleme volt a hitemnek és sosem kételkedtem egyetlen pillanatig sem abban, amit az egyház elém adott, sőt mélyen hittem benne egészen 36 éves koromig. Tehát nemcsak tanultam, hanem hittem, gyakoroltam, megvédtem az eucharisztikus hitemet, ezért nagyon együtt érzek azokkal, akik ezt hasonlóan élik meg. Csendes szentségimádásokon, lelkigyakorlatokon természetfölötti megtapasztalásaim is voltak az eucharisztia előtt amikor imádkoztam. Mégis minden olvasót jó szívvel arra bátorítok, hogy kutassa a Szentírást és imádságban, elmélkedésben keresse a jó Isten akaratát, és ismerje fel a Szentlélek vezetését, Krisztus valódi szándékát az Úrvacsorára vagy az eucharisztiára nézve is.

Maradok bármely egyházhoz vagy felekezethez tartozó keresztény ember lelkiismereti meggyőződését tiszteletben tartva és iránta való krisztusi szeretettel, valamint a tévedés jogát fenntartva a magam számára:

A pusztámból, 2021. 09. 22.

Pongrácz Róbert

katolikus teológiát és

protestáns teológiát is végzett lelkész

https://szentiras.net/

Hivatkozások, lábjegyzetek:

  • [1]Ebben a tanulmányomban nem térhetek ki a katolikus egyház eucharisztiával kapcsolatos valamennyi állásfoglalására, csak a tanítás lényegét próbálom megragadni.
  • [2] A szentség jelzi, tartalmazza és közli az Isten kegyelmét annak számára, aki részesedik benne. A Kat. Egyház szerint a szentségeket Krisztus alapította, számuk hét: a keresztség, a bérmálás, oltárisztentség (vagy eukarisztia), a bűnbocsánat szentsége, a betegek kenete, az egyházi rend és a házasság szentsége. Ezek közül az eucharisztia kiemelkedő helyet foglal el, mint „a szentségek szentsége”, „minden más szentség erre, mint végső célra rendeltetett” (vö. Aquinói Szent Tamás, S. Th., 3,65,1.; KEK, Szt. István Társulat, 1994, 257 o.)
  • [3] A II. Vatikáni Zsinat 1962 és 1965 között ülésezett. A zsinat döntései hitben kötelezik a katolikus hívőket.
  • [4] Lumen gentium: „Népek világossága” című dogmatikai konstitúció az Egyházról, in A II. Vatikáni Zsinat tanítása, Szerk.: Dr. Cserháti J., Szent István Társulat, Bp., negyedik változatlan kiadás.
  • [5] Presbyterorum ordinis: Határozat a papi szolgálatról és életről
  • [6] Az első keresztények eucharisztikus gyülekezeteiket ennek a nevével jelölték: ApCsel 2,42.46; 20,7.
  • [7] KEK = Katolikus Egyház Katekizmusa, Szt. István Társulat, 1994.
  • [8] a mise szent áldozat mert Krisztus a megváltó egyetlen áldozatát megjeleníti (!) (aktualizálja), és magában foglalja az Egyház felajánlását; vagy más néven szentmise-áldozat.
  • [9] Oltáriszentség név abból adódhat, hogy a középkortól kezdve a templomok szentélyében tabernákulumba (kis díszesen kialakított és belül rendszerint selyemmel kibélelt szekrénykébe) helyezik, cibóriumba (díszes, lefödött kehelybe) teszik a misében konszekrált (átváltoztatott) kenyeret. A kis szekrényke (tabernákulum) ajtaját áldozás előtt nyitják ki, amikor a katolikus hívek egy szín alatt (a kenyér színe alatt) áldoznak (vesznek úrvacsorát). Áldozás után bezárják és egy kis fény, örök mécse jelzi azt, hogy ott a tabernákulumban Jézus szentségi módon, mégis valóságosan jelen van. A katolikus hívek napközben amikor a templomba betérnek imádkozni, akkor az Oltáriszentséghez is imádkoznak. Szentségimádáskor díszes tartóba (monstranciába) helyezik a misén korábban átváltoztatatott ostyát, kiteszik az oltárra és úgy imádják a szentségi Jézust.
  • [10] szolgálati papság = a római katolikus és az ortodox egyházban létezik. Ennek kifejtését lásd bővebben később!
  • [11] „A püspökök … az áldozópapokkal … Isten helyett állnak a nyáj élén … (LG, III. fej., 20.)
  • [12] A Tridenti vagy trienti vagy trentói zsinat 1545. dec.13 és 1563. dec. 4. között ülésezett és számos dogmatikai (hitelvi) kérdést végérvényesen tisztázott a reformáció tanaival szemben és megerősítette a katolikus egyház hitét és gyakorlatát. A zsinat rendelkezései ma is érvényesek és a katolikus híveket lelkiismeretben kötelezik.
  • [13] Szent István törvénykönyve előírja, hogy a vasárnapot, mint pihenőnapot kell megtartani: „Ha tehát valamely pap vagy ispán vagy más hívő személy vasárnap olyan valakit találna, aki ökörrel dolgozik, vegyék el tőle az ökröt, és a várnépnek adják eledelül. Ha pedig lovakkal (dolgozik), vegyék el a lovat, amit ura, ha akarja ökörrel megválthat, és az ökröt egyék meg, miként szó volt róla. Ha valaki más eszközökkel (dolgozik), vegyék el az eszközöket és a ruhákat, amelyeket, ha akarja bőrrel megválthat. (Állati bőrről van szó. A frank kori törvények szintén szólnak a vasárnap megtartásáról.) vö.: Szent István király Intelmei és Törvényei, Szt. István Társulat, Bp., 2020, 42. o.
  • [14] A Tridenti Zsinat (1545-1563) a reformációval szemben megerősítette és újra megfogalmazta a Katolikus egyház tanítását, számos kérdést tisztázott (pl. az Ó- és Újszövetség kánonját) és előírt. Ennek a zsinatnak a dogmatikus határozatai (ami a hitelveket illeti) a mai napig érvényesek és változhatatlanok. A pap latinul és háttal misézett a híveknek, így a hívek nem sokat értettek belőle. A zsinat elrendelte pl. az Úrfelmutatást, az Oltáriszentség és a kehely magasba emelését, amely előtt a hívek leborulnak a mai napig és a pap is térdet hajt mise közben. A zsinat szentségi böjtöt határozott meg, ami azóta enyhült. E szerint az eucharisztia előtt egy órával nem szabad semmit sem enni, csak a szükséges gyógyszert szabad bevenni, vizet lehet inni. A Tridenti Zsinat után kiadott régi egyházi törvénykönyv, ha jól tudom, három órás szentségi böjtöt írt elő a misét bemutató papnak is.
  • [15] A II. Vat. Zsinat előírta a szembe miséző oltár használatát (a pap a hívekkel szembe végzi a szent cselekményt), kötelező a homilia (rövid igehirdetés az egyház által előírt szentírási szakaszok vagy az ünnepnaphoz kapcsolódó vértanú vagy szent életéről prédikálni). 
  • [16] Ideális esetben az „áldozó papság” a püspök köré gyűlve együtt mutatja be a szentmisét, ebbe kapcsolódnak bele a megkeresztelt hívek a keresztségből fakadó egyetemes papságukkal. Így a szolgálati papság és az egyetemes papság együtt ünnepli az eucharisztiát. Az egyetemes papság fogalmát a katolikus egyház a II. Vat. Zsinat óta emelte be a fogalomrendszerébe, de a protestánsoktól vette át.
  • [17] diakónus: a katolikus egyházban a papi „hierarchia alsó fokán állnak a diakónusok. Ők nem papságra, hanem szolgálatra kapják a kézfeltételt. Szentségi kegyelemben megerősödve szolgálnak Isten népének a liturgia, az ige és a szeretet diakóniájában … (LG III. fej. 29). A diakónus nem mutathat be szentmisét. Tehát a diakónus a papszentelés előtti állomás. A liturgikus ruhán keresztbe csatolt stóla (a papi hatalom jelképe) jelzi, hogy még nem áldozó pap. De az egyházi kánonjog szerint a papság előtt álló diakónus a megyéspüspöknek ünnepélyes formában ígéretet tett arra, hogy megtartja a nőtlenséget és engedelmességet fogadott a püspökének. Ettől meg kell különböztetni az állandó- és nős diakónusokat, akik sosem lesznek pappá szentelve, de a misézésen és a gyóntatáson kívül sok liturgikus cselekményt és szolgálatot láthatnak el a Katolikus Egyházban. Magyarországon és Erdélyben állandó és nős diakónusokat nem nagyon szentelnek a püspökök, nehogy a papságra készülő fiatalemberek visszalépjenek a papi szolgálattól a házasság és a családalapítás javára. Így a papságra készülők száma még inkább lecsökkenne.  
  • [18] Konszekráció = átváltoztatás. A Katolikus egyház tanítása szerint az áldozó pap vagy püspök szavára átlényegülés jön létre: a kovásztalan kenyér/ az ostya átlényegül Jézus Krisztus testévé, a bor pedig Jézus vérévé, miközben az íz és a külső forma, a külső „színek” megmaradnak. Ez az átlényegülés tana, latinul: transsubstantiatio. Ezt a megfogalmazást az arisztotelészi filozófia tette lehetővé a középkori egyház teológusai számára, amit hitigazságként (dogmakén) fogalmaztak meg a Tridenti Zsinaton. Luther Márton reformátor elvetette az átlényegülés tanát, helyette reális prezenciáról, valódi jelenlétről beszélt, amely szerint a kenyérrel együtt Jézus is jelen van az Úrvacsorán.
  • [19] Krisztus az egyetlen pap és főpap egyszemélyben, áldozata egyszeri és megismételhetetlen a Biblia szerint: Zsid 9,11-12.24-28; 10,12-14.
  • [20] ökumenizmus, ökumené jelentése az egész lakott föld; olyan felekezeteken átívelő mozgalom, amely a keresztény egyházak egységét egyetlen látható egyházban akarja megvalósítani. Az ökumenikus mozgalom gyökerei a XIX század közepéig nyúlnak a protestánsok körében. A protestáns felekezetközi ifjúsági egyesületek 1895-ben Word’s Student Christian Federation néven egyesültek. Ebből a mozgalomból nőttek ki az ökumenikus mozgalom későbbi vezetői … (vö.: Békés Gellért, Ökumenizmus, Teológiai Kis Könyvtár, Róma, 1976., 18-21. o.) Azóta már a nem keresztény vallások egyesítésére is történtek hivatalos lépések a különböző vallási vezetők részéről. A II. Vatikáni Zsinat óta a katolikus egyház is részt vesz az ökumenében. Erről szól a zsinat ökumenikus dekrétuma (Unitatis redintegratio)
  • [21] „A szenthagyomány és a Szentírás Isten szavának az egyházra bízott egyetlen szent letéteménye.” (II. Vat. Zsinat tanítása, Dei Verbum dogmatikai konstitúció az isteni kinyilatkoztatásról, II. fej., 10.)
  • [22] többletnek tűnik pl.: az, hogy a katolikus egyházban több közbenjáró van Isten és ember között, bár Krisztusnak alárendelve és azok is Krisztusból merítik erejüket, - addig a protestánsok vallják a Biblia szerint, hogy csak Jézus Krisztus az egyetlen közbenjáró Isten és ember között: Jn 14,6; 1Tim 2,4-6; 1Jn 2,1-2. Vagy: a kat. egyházban hét szentség van, a protestáns egyházak többségében legfeljebb kettő: a keresztség és az Úrvacsora. Ezért kellene a Bibliát minden olvasónak komolyabban tanulmányozni, hogy mindenki személyes lelkiismereti meggyőződésre juthasson számos hitelvi kérdésben, amelyek az üdvösségünket érintik.
  • [23] A Lélek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség (vagy kedvesség), jóság, hűség, szelídség, mértékletesség (Gal 5,22); Jn 15,16
  • [24] Lásd Jézusnak a szőlőtőkéről és a szőlővesszőről szóló hasonlatát: Jn 15,1-8
  • [25] Jn 15,10-14.17; 1Kor 7,19; Jel 14,12 és 12,17, valamint 22,14.
  • [26] A II. Vat. Zsinat ezt írja: A hívők egyetemes papsága pedig és a szolgáló, azaz a hierarchikus papság egymáshoz van rendelve, jóllehet a lényegben különbözik egymástól, és nemcsak fokozatban: mert egyikük is másikuk is a maga külön módján részesedik Krisztus egyetlen papságában.” (LG, II. fej., 10.)
  • [27] Mt 18,18; 16,19; 1Tim 3,15; 4,12-16; 5,17-22; 2Tim 2,2-3.15; Tit 1,5
  • [28] hierarchia görög szó, jelentése: szent uralom. „A hierarchia fogalmát, amely a mindennapi szóhasználatban társadalmi alá- és fölérendeltséget jelöl, a teológiában Pszeudo:Dionüsziosz Areopagitész (500. k.) honosította meg: az egyházi rend a mennyei rend képmása. Napjainkban a felszentelt egyházi hivatalviselők összességét jelenti szemben a laikusokkal és a szerezetesekkel.” In: Herbert Vorgrimler, Új Teológiai Szótár, Göncöl Kiadó, Szerk.: Mártonffy M., 218. o
  • [29] egyetemes papság elve az Újszövetségben: 1Pt 2,9; Jel 1,6
  • [30] ez a successio apostolica = apostoli jogfolytonosság. Ha ez valóban megalapozott és fennáll és kimondható, hogy a katolikus pap- és püspökszentelések érvényesek, akkor minden protestánsnak be kell állni a sorba és fejet kell hajtani a római katolikus egyház tanító tekintélye előtt! Ha viszont nem érvényesek a szentelések ebben az értelemben, akkor az Isten szavának, a Bibliának a tekintélye előtt kellene fejet hajtani minden krisztushívőnek, és emberi tekintély helyett Isten szavának engedelmeskedni.
  • [31] Vö.: II. Vat. Zsinat tanítása, Presbyterorum Ordinis (Határozat a papi szolgálatról és életről), I. fej. 2. rész
  • [32] A Lélek szó helyén a görögben a penuma áll, és a Szentlélekre vonatkozik, azért írtam nagy betűvel a Lélek szót.
  • [33] Mt 18,20
  • [34] A mennyei szentély az a hely, ahol Krisztus a mi főpapunk és papunk végzi az ő közbenjárói szolgálatát a benne hívők javára: közvetíti imáikat, megbocsátja bűneinket, elküldi a Szentlelket, „megtisztítja Lévi fiait, miként az ezüstöt és az aranyat” (Mal 3,3); Zsid 4,14-16; 7,21-22; 8,1-2.5; 9,11-14.24-28; Jel 15,5-8. A mennyei templom a bűnrendezés helye, addig van szerepe, amíg a bűn el lesz törölve, illetve vissza lesz hárítva a bűn szerzőjére és azokra, akik azonosultak vele. Az új Földön nem lesz szükség templomra, mert ott már nem lesz bűn: Jel 21,22
  • [35] vö.: Trienti Zsinat, 1656-os számú zsinati rendelkezés, in Fila Béla-Jug László, Az egyházi tanítóhivatal megnyilatkozásai, Örökmécs Alapítvány, Vác, 1997, 345. o.
  • [36] Pl.: „Az Origenész által elindított szimbolikus értelmezés híve maradt a 4. században Caesareai Euszebiosz, aki szerint a Jn 6. fejezeten is spirituális táplálékot kell érteni.” (De ecclesiastica theologia 3,12, in Vanyó László, Bevezetés az ókeresztény kor dogmatörténetébe, Szt. István Társulat, Bp., 2009, 682. o.) Vagy: Nazianzoszi Szent Gergely elsősorban Krisztus kereszthalála emlékének tekintette az eucharisztiát.” Mopszvesztiai Theodórosz szerint is az eucharisztia az új szövetség egy, igaz áldozatának emlékezete, az örök mennyei liturgia képe és megjelenítése, ahol Krisztus-főpap végzi közbenjáró szolgálatát mindörökre.” (i.m. 684. o.)
  • [37] Szent Ágoston szerint … az eucharisztia valós áldozat, mert Krisztus maga főpap és áldozat. Az áldozat gyümölcse az egység Krisztus misztikus testében.” (De civitate Dei X. 20, in Vanyó László, i.m.: Bevezetés az ókeresztény kor dogmatörténetébe, 685. o.)
  • [38] vö.: 1Kor 11,27-28
  • [39] A bor a katolikus egyházban és pl. a reformátusoknál valódi bor, némely protestáns egyházban, pl. az adventistáknál erjedetlen szőlőlé, amely Krisztus értünk kiontott vérét jelképezi, aki bűntelen volt. A kovász vagy az erjedés ezzel szemben a bűn jelképe, ezért nem lehet Krisztus vérének a szimbóluma: 1Kor 5,6-7; Gal 5,6, ezért kovásztalan a kenyér és erjedetlen a szőlőlé. (A kovász ezen kívül még az Isten Országa terjedésének a jelképe is a Szentírásban: Lk 13,21)

Hasonló bejegyzések

http://szentiras.net/

2022 © SZENTÍRÁS.  Készítette: repyx