Jézus Krisztus pártus herceg vagy Dávid fia?

Jézus Krisztus pártus herceg vagy Dávid Fia?

Nem gondoltam volna 20-30 évvel ezelőtt, hogy ilyen és ehhez hasonló kérdésekre is kell választ adni, de mindenképpen szükségesnek látom, hogy ebben a tekintetben is egyedül a Szentírás alapján tájékozódjunk. Azok számára, akik hajlandók szóba állni azzal a ténnyel, hogy a Bibliának egyöntetű kijelentései vannak erre vonatkozóan, azok számára néhány alapvető szempontra hívom fel a figyelmet.

Akik mindenekelőtt a Biblia Istentől származó kinyilatkoztatására nézve szeretnének meggyőződésre jutni, azoknak más, erre vonatkozó írásaimat ajánlom először elolvasni, de főként azt, hogy saját maguk kutassák, és vessék egybe az Ó- és Újszövetség kijelentéseit. Így a legtöbb őszinte, kereső ember megértheti, és meggyőződhet arról, hogy a Bibliát Isten Lelke sugalmazta (2Tim 3:16-17; 2Pét 1:19-21), Isten szent emberei írták, és a Biblia hatvanhat könyvét Isten Lelke gyűjtötte egybe. Az egyház ezeket csak felismerte, elfogadta, és nem meghatározta.

Most, még a téma megvizsgálásának elején hangsúlyozom, számomra teljesen mindegy lenne, hogy Jézus Krisztus melyik nép fiaként testesült meg, és jött el erre a világra, mert nem ez a lényeg, hanem az, hogy Ő Isten egyszülött Fia, tehát Istentől jött tanító (Ján 3:1-2), és nem az, hogy pártus vagy zsidó, vagy bármely más nép fia. Annyiban van jelentősége a testi leszármazásnak is, hogy a Biblia kijelentései szerint Istennek sok évszázados ígérete teljesedett be a Megváltónk eljövetelével (lásd a messiási próféciákat), és az ilyen ígéret az Ószövetségben van leírva, az ószövetségi iratok pedig a zsidó nép körében íródtak.

Azok, akik azt hangsúlyozzák, hogy a názáreti Jézus pártus herceg volt, általában arra hivatkoznak, hogy a Lukács evangéliumának 3. fejezetében és Máté evangéliumának elején Jézus nevelőapjának, Józsefnek a nemzetségtáblázata van megadva, és nem Máriáé. Jézus pedig Mária által jött a világra, József csak adoptálta Őt, hiszen Jézusnak az atyja a mennyei Atya, mert Mária férfi beavatkozása nélkül, közvetlenül a Szentlélektől foganta Jézust.

Akik Jézus pártus herceg voltát hangsúlyozzák, még arra is hivatkoznak, hogy Galileában és ezen belül Názáretben is – ahol Jézus az evangéliumi leírások szerint nevelkedett – vegyes etnikumú népesség lakott, tehát többségében nem zsidók lakták ezt a vidéket. Ez igaz megállapítás. Szerintük Mária, Jézus anyja akár pártus lány is lehetett, hiszen abban az időben Palesztinától északkeletre még a pártus birodalom virágzott. Valamint még az is egyfajta érvük, miszerint mivel Jézusnak a gyerekkoráról az evangéliumi leírások hallgatnak, nagyon is elképzelhető (és Biblián kívüli érvelés van arra nézve), hogy Jézus tizenkét éves korától harmincéves koráig járt a pártus birodalomban. Így magával hozhatta onnan az ősi szkíta bölcsességet, ott beavatásban részesülhetett, és valószínűleg Ő maga is onnan származott. (Az erre a témára adott biblikus válaszomat a weboldalamon itt lehet meghallgatni, https://szentiras.net/hanganyagok/mit-csinalt-es-hol-volt-a-nazareti-jezus-12-eves-koratol-30-eves-koraig)

Némelyek arra is hivatkoznak, hogy Az apostolok cselekedetei 2. fejezetében a Szentlélek erejének kiáradásakor voltak Jeruzsálemben nagy számban pártusok is, több más nép tagjaival együtt. Tehát még az Újszövetség szerint is említés történik a pártusokra.

Mit lehet erre válaszolni a Biblia kijelentései alapján? Nem olyan nehéz erre válaszolni, mert már Máté evangéliumának első sora, a nemzetségtáblázat azzal kezdődik, hogy „A Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségéről szóló könyv.” (Máté 1:1) Az evangéliumi leírások tele vannak azzal, hogy Jézust Dávid fiának szólítják, és ezt Ő nem utasította vissza. Aki Jézust Dávid fiának szólította, ezzel azt fejezte ki, hogy Jézus személyében és az emberekhez való viszonyában felismerte a próféták által megígért messiást, szabadítót. A messiás héber kifejezés, azt jelenti, „Isten Lelkétől felkent szabadító”, görögül Krisztosz, magyarul Krisztus vagy Felkent.

Például a jerikói vak is Dávid fiának szólította a názáreti Jézust, vagy ugyanúgy a gyerekek is a jeruzsálemi templom megtisztítása után (Luk 18:38-39; Máté 21:15), ezzel ők az ószövetségi próféták által megígért messiásnak vallották Jézust, és nem csupán egy nagy tanítónak, aki Názáretből jött.

Azok, akik az Ószövetség könyveit elvetik, azért, mert azok a zsidó nép körében íródtak, vagy azért, mert szerintük van ennél tisztább hagyomány is, kérem szépen tisztelettel, legalább az Újszövetség kijelentéseit vegyék komolyan, mert megváltóra nekik is szükségük van, ha üdvözülni szeretnének! Az Újszövetség viszont sokat idéz az Ószövetségből, mivel az Isten Fia első eljövetelére vonatkozó számos jövendölés beteljesedett. Maga Jézus is sokszor hivatkozik az ószövetségi írásokra, és szembesíti azzal az Írás-tudókat és a farizeusokat. (Máté 21:16, 42; Luk 10:26 stb.)

Isten Fia azt mondotta magáról, hogy Ő maga az igazság (Ján 14:6). Még az Őt gyűlölő ellenfelei is elismerték róla, hogy Istentől jött tanító, mert ilyen jeleket, csodás dolgokat egyébként nem vihetne véghez, mint amilyenek általa végbementek (Ján 3:1-2; Máté 21:15). Ezek alapján elképzelhetetlen, hogy az Úr Jézus hamis messiási címet fogadott volna el önmagára nézve, vagy csak a zsidóság megmentése céljából elhallgatta volna az Ő pártus hercegi származását. Már a fogantatása előtt Gábriel angyal azt mondta Máriának az ő születendő gyermekére vonatkozóan, „Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akinek a neve Jézus. Ő nagy lesz, és a Magasságos Fiának hívják majd, és neki adja az Úr Isten Dávidnak, az ő atyjának trónját …” (Luk 1:31-32) Szerintem ez elég világos kijelentés. Éppen Gábriel, aki Istentől jött, ne lett volna tisztában azzal, hogy a születendő Megváltó kinek a leszármazottja lesz test szerint? Ezenkívül a görög nyelvet nálam jobban tudók szerint a Lukács evangéliuma 1. fejezetének 27. versét másképpen is lehet helyesen fordítani, amely szerint Gábrielt elküldte az Úr a Dávid házából származott Máriához, aki jegyese volt Józsefnek. Akár így van ez, akár nem, a Biblia számos más kijelentése elegendő bizonyságát adja annak, hogy Jézus honnan jött, és a testi leszármazása szerint kik voltak a felmenői. Ezenkívül azt is érdemes megjegyezni, hogy Jézus korában Palesztinában a zsidók között mindenki a saját nemzetségén belül házasodhatott. Ezért József csak a saját dávidi nemzetségéből választhatta magának jegyesül Máriát.

Amikor Jézus szamárcsikón bevonult Jeruzsálembe, beteljesítve ezzel Zakariás Őrá vonatkozó jövendölését (Zak 9:9; Máté 21:4-5), akkor a tömeg így köszöntötte Őt. „Hozsanna Dávid Fiának! Áldott, aki jön az Úr nevében!” (Máté 21:9, Márk 11:10) Amikor a farizeusok szóltak Jézusnak, „Dorgáld meg a tanítványaidat; nem hallod, hogy ezek mit kiáltanak”, azaz „téged Messiásnak vallanak”, akkor ezt válaszolta. „Ha ők elhallgatnak, akkor a kövek fognak megszólalni!” (Luk 19:39-40) Még azt is vegyük figyelembe, hogy az evangéliumi leírások egymást kiegészítik, és nem egymást cáfolják; ezért ugyanarról a történetről a három-négy evangéliumi leírás egymást kiegészíti a párhuzamos részekben. De ha csak az egyik evangéliumi leírás közöl valamiről, nem gondolnánk, hogy azt nem Isten sugalmazta a Biblia saját magáról írt kijelentései alapján. Például, hogy az utolsó vacsorán Jézus megmosta a tanítványai lábát. Ezt csak János apostol írja, mégsem állíthatjuk, hogy mivel ezt egyedül ő közli, ez bizonyosan meg sem történt, hanem ezzel János evangéliuma kiegészíti a másik három evangéliumi leírást.

Jézus megkérdezte az Írás-tudóktól, hogyan vélekednek Krisztusról (a Messiásról), kinek a fia. Azt válaszolták, Dávidé. Jézus pedig nem mondta azt, hogy ez nem így van, ez föl sem merült benne, hanem az érvelésével gondolkodtatni akarta őket, hogy ha a messiás Dávid fia (azaz Dávid király leszármazottja), akkor Dávid miért mondja Őt Lélekben (a Szentlélek által) Urának (?), és idézte nekik a 110. zsoltár első versét. Ezzel Jézus a számunkra is megmutatta, hogy az Ószövetségben Dávid zsoltárai által is Isten Lelke szólt. Ha tehát Dávid Urának hívja, hogyan lehet az ő fia? (Luk 22:41-46)

A farizeusok nem akarták tudomásul venni, hogy Jézus, mint Messiás, Dávid Ura is, azért, mert Ő Dávidnak is a teremtője (mert az Atya a Fiú által teremtett mindent, Ján 1:1-3, 10), de testi leszármazás szerint a fia is, mert Jézus a próféták ígérete szerint Dávid király családjából származott. Ezzel a kérdéssel Jézus arra akarta ébreszteni az Írás-tudókat, hogy a Messiás, akit ők állítólag várnak ugyan, de valójában a szívükben elvetettek, tulajdonképpen teremtő, tehát isteni lény. Erről több ószövetségi próféta is írt, és ezt az Újszövetség is több helyen kijelenti Jézusról (Kol 1:15-17; Zsid 1:3).

Tehát a Dávid Fia messiási cím az evangéliumi leírásokban eléggé egyöntetű Jézusra nézve, ez a helyzet az Újszövetség más irataiban is. Például Pál apostol A rómaiakhoz írt levelében azt írja, Isten előre megígérte a prófétái által a szent Írásokban, hogy az Ő Fia „Dávid családjából született”, és Isten hatalmas Fiának bizonyult a szentség Lelke szerint, a halálból való feltámadása által… (Róma 1:1-4) Pál egyértelműen ezzel kezdi A rómaiakhoz írt levelét, hogy Krisztus Dávid leszármazottja test szerint. Éppen ő, aki korábban farizeus volt, lett volna tájékozatlan Jézus égi és földi származására nézve? Amint látjuk, pontosan és egyértelműen fogalmazott erre nézve is.

János apostol idős korában Páthmosz szigetén kapta A Jelenések könyvének kinyilatkoztatását. Ebben a könyvben a feltámadott és Istennek a Mennyben levő Fia így szólt. „Én, Jézus küldtem el az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága; ama fényes hajnali csillag.” (Jel 1:1; 22:16) Ez a kijelentés teljesen egybehangzik Jézusnak az evangéliumi leírásokban a farizeusoknak mondott kijelentésével, amit fentebb elemeztem, hogy Jézus, mint Fiú Isten, Dávidnak az Ura, mert Ő a teremtője, de mivel emberré lett, ezért Dávid fia is test szerint. Ezt jelenti, hogy Dávid gyökere, vagyis Dávidnak a teremtője, valamint ága is ugyanakkor, mert Jézus Dávid családjából sarjadt ki, született meg erre a világra. Erről a próféták előre szóltak, és maga Dávid is kapott erre nézve kinyilatkoztatást (2Sám 7:12-13, 16)

Végül, de nem utolsósorban az Istentől megígért Messiásnak Dávid városában kellett megszületnie a próféták szerint, ahol Dávid született, tehát Betlehemben. Erről jövendölt Mikeás próféta, a könyve 5. fejezetének 1. versében, és ezt idézi az evangélium (Máté 2:1-6; Ján 7:42). Amikor a napkeleti bölcsek (görögül „magoi” = csillagászok, csillagjósok, bölcsek, és nem királyok) megérkeztek Jeruzsálembe, és megkérdezték, hogy hol van a zsidók újszülött királya, akkor a Heródes udvarában levő Írás-tudók pontosan meg tudták mondani, a megígért Messiás királynak a júdeai Betlehemben kell megszületnie, mert erről Mikeás próféta jövendölt. Ebben a jövendölésben az is szerepel, hogy ennek az uralkodónak „a származása elejétől fogva, öröktől fogva van”, ebből már lehetett volna gondolni, hogy a születendő király isteni lény lesz, és nem csupán emberfia.

Ézsaiás (Izajás) próféta könyve 9. fejezetének 6-7. verse erről a megígért gyermekről azt írja, az uralom az Ő vállán lesz, [1]és hívják Őt… „erős Istennek, örökkévalóság atyjának… az uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége Dávid trónján és a királysága felett, hogy felemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké…” Ez az ígéret teljesedett be Gábriel angyalnak a Máriának tett kijelentése által (Luk 2:26-38).

Ha valaki ezek után netán azt állítaná, hogy ezek érdekes szempontok, de mi van akkor, ha a Bibliában utólag sok mindent átjavítottak, állandóan másolták, fordították, átírták ezeket az elmúlt évszázadokban az ókortól kezdve. Csak azok feltételeznek ilyent, akik nem ismerik azt, hogy például az Ószövetséget mekkora gondossággal és pontosan kellett másolni héber mássalhangzós írással. Ha egy betűvel többet vagy kevesebbet másolt valaki, nem keresték, hol van a hiba, az egész lapot újraírták. Akik másolták a szent iratokat, azok hivő, hozzáértő és becsületes emberek voltak, és ismerték az isteni felhívást arról, hogy az Igéhez semmit se tegyenek hozzá, és el se vegyenek abból (5Móz 4:2; Péld 30:5-6 valamint Jel 22:18-19)!

A mindenható Istennek gondja volt ezekre a szent iratokra, hogy azok eljuthassanak a mai posztmodern emberhez is[2] lehetőleg minden nyelvre lefordítva. Az Újszövetséget legalábbis már szinte minden nyelve lefordították.

Egy kicsit gondoljuk végig: ha egy csoport Szentírás-tudós összeülne, hogy a Biblia könyvein valamilyen okból módosítsanak, ez azonnal kiderülne, mert csak bizonyos szempontokra figyelnének oda, a többire nem, mert minden szempontra nem lehet odafigyelni.[3]

A Biblia üzenete és szerkezete annyira bámulatosan egységes és szilárd, így ha azt valaki megbontja, azonnal kitűnik a többi közül, hogy amit írt, az nem oda való, nem illik a többi közé (sem mint könyv, sem mint fejezet, sem mint kijelentés), mert a többivel nincsen összhangban és egységben. Lásd például az ószövetségi apokrif iratokat! Néhány alaptanításukban ellentétben állnak a sugalmazott könyvekkel, sokféle bölcs tanítást tartalmaznak ugyan (például A bölcsesség könyve, Sírák fiának könyve), mert a szerzőik az ószövetségi iratokat tanulmányozva írták ezeket, de azonnal észre lehet venni, hogy nem Istentől sugalmazottak. Miért nem? Azért, mert nem idéz ezekből az Újszövetség[4], néhány kérdésben eltér, vagy ellentétes a tanításuk a többi bibliai irattal, a jó Isten pedig saját magának nem mondhat ellent. A Biblián belül hatvanhat könyv tanításának kell egymással egyeznie. Ha csak néhány iraton változtatott volna is valaki, káosz vagy ellentmondás jött volna létre, nem tiszta, világos, bibliai üzenet, mint ami ma olvasható.

Röviden írok néhány példát szemléltetésképpen. A Bibliában mindenhol feltámadásról olvasunk, és nem reinkarnációról; teremtésről és újjáteremtésről van szó, és nem fejlődéselméletről. Az abban levő isteni kinyilatkoztatás olyan, mint amikor a hajnal elkezdődik, és a Nap-fény eljut a teljes délig. A megváltás történetét mutatja be, az isteni ígéret beteljesedését. A megváltóról Mózes első könyvétől a Biblia utolsó könyvéig az összes kijelentés egybehangzóan egységes és tökéletes; és egymást kiegészíti, magyarázza! Ezt lépésről lépésre ki lehet mutatni! Ez ebből a tanulmányból is megérthető, ahol a Dávid Fia kérdését elemezzük. A Bibliát emberi elme nem tudná így összeszerkeszteni önmagától, mert azóta sem állítottak össze még egy ilyent, mint a Szentírás, és nem is fognak tudni!

Lehet ilyen meghökkentő kijelentést tenni, mert jól hangzik némelyek fülének, hogy „az Ószövetséget rátolták az Újszövetségre”, ez abból is látszik, hogy az Ószövetség háromszor annyi terjedelmű, mint az Újszövetség, és ennek alapján látható, hogy az Ószövetség fogja meghatározni az Újszövetség értelmezését. Erre válaszként megkérdezem, miért probléma ez, hogy ha mindegyiket Isten Lelke sugalmazta. A Biblia értelmezésének alapelvei benne vannak a Bibliában, ha valaki becsületes, azoktól nem térhet el; nem az ószövetségi iratok mennyisége határozza meg a Biblia egésze értelmezésének minőségét és annak eredményét. Számos ószövetségi törvény nincsen érvényben az Újszövetségben. Az, ami nincsen érvényben, hogyan határozná meg az Újszövetséget annak értelmezésében? Viszont az is igaz, hogy az Ószövetség nélkül sosem érthetem meg az Újszövetséget igazán, és az Ószövetségben is találunk olyan kijelentéseket Jézus jellemére, szelídségére és bűntelenségére, áldozatára vonatkozóan, amelyek megerősítik az evangéliumi leírások világosságát, és elmélyítik azt. Például, hogy miért hallgatott Jézus a kihallgatása során Pilátus előtt, ezt csakis Ézsaiás próféta könyve 53. fejezetének messiási jövendöléséből érthetjük meg. Azt is csak A zsoltárok könyvéből tudhatjuk meg, hogy Jézus nem megfulladt a kereszten, mint ahogyan a keresztre feszítettek rendszerint meghalnak, és mint ahogyan széles körben tanítják ezt Jézusról is, hanem Krisztus szívét mindnyájunk bűnének gyalázata törte meg, és ebbe halt bele a Megváltónk, nem pedig megfulladt (Zsolt 69:21-22; Ézsa 53:7).[5] Krisztus halálának oka az Ószövetség messiási jövendölése nélkül sosem derülne ki a számunkra! Az Úr Jézus világossá tette a hallgatósága számára, hogy „az Írás fel nem bontható”, más fordítás szerint „az Írás nem veszíti az érvényét”! (Ján 10,35) A teljes Biblia összefüggése tehát egyöntetűen tanúskodik arról, hogy Jézus Krisztus Dávid fia, Ábrahám leszármazottja test szerint, de ez csak abból a szempontból lényeges, hogy ami kijelentést adott Isten korábban az Ószövetségben Jézusra, a Messiásra vagy Megváltóra nézve, azt ellenőrizni tudjuk, beteljesedett-e; és ezáltal a hitünkben megerősödjünk. Az Úr Jézus egyetemes Megváltó, minden ember Megváltója, Isten Fia és Emberfia egy személyben, aki a Biblia tanítása szerint hamarosan visszatér erre a Földre nagy hatalommal és dicsőséggel.

Martin Luther 1528-ban írta az „Erős vár a mi Istenünk” című éneket. Ennek az éneknek az utolsó szakaszával fejezem be ezt a tanulmányt, azzal a záró gondolattal, hogy sohasem valakik ellen, hanem mindig az emberek felemeléséért, megmentéséért és üdvösségéért folyik a küzdelem.

 „Az Ige kőszálként megáll, megszégyenül, ki bántja;

Az Úr mivelünk hadba száll, Szentlelkét nekünk adja.

Jó hírt, életet és minden kincset, mind elvehetik,

Mit ér ez őnekik? A Menny megmarad nekünk.”

Jó egészséget és áldott Biblia-tanulmányozást kívánok minden kedves és jó szándékú olvasónak!

  1. 01. 27, a pusztámból,

 tisztelettel és szeretettel:

Pongrácz Róbert

Felhasznált irodalom

Biblia, az ószövetségi és újszövetségi Szentírás, Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Bp., 2005

Biblia, Istennek az Ószövetségben és az Újszövetségben adott kijelentése a teljes Szentírás, ford. Károlyi Gáspár, újonnan revideált kiadás, Veritas Kiadó, 2021

Így keletkezett a Biblia, Evangéliumi Kiadó, Készült Makai Pál nyomdájában, 1995

[1] Elsőként az Ószövetség görög nyelvre való fordítása történt meg i. e. a II. században, ez a Septuaginta, a hetvenes fordítás. A nevét arról kapta, hogy 70 izraelita Írás-tudó fordította le a héber Ószövetséget görög nyelvre.

Az ószövetség könyveit nagy gonddal és odaadással másolták az izraeliták közösségében a középkor folyamán; így jöttek létre a különböző Szentírás-kódexek. A legfontosabbak ezek közül a Leningrádi kódex (1008-ból), az Aleppus kódex, a Kairói kódex 895-ből, a Pétervári prófétakódex 916-ból, valamint említést érdemel még a Nash Papyrus papirusztöredék, amit 1902-ben fedeztek fel. Az Újszövetségi iratokat a szerzetesek másolták a középkorban. A Codex Alexandrinus például mind az Ó-, mind az Újszövetséget tartalmazza a IV. század első feléből, a Codex Bezae a reformáció korából, és mindenekelőtt említést érdemel a Codex Vaticanus, mint az Újszövetség egyik legfontosabb kézirata. Ez utóbbit 325 és 350 között írták. Igen jelentős felfedezés volt az, amikor Tischendorf 1844-ben 29 évesen a Sínai-hegyi Szt. Katalin kolostorban tüzelésre előkészítve megtalálta a teljes Ó- és Újszövetség görög fordítását, ez a Codex Sinaiticus. Ez a Codex ma a British Museumban található.

És amikor 1947-től kezdve eredeti bibliai szövegek közvetlen másolatai kerültek elő a qumráni barlangokból (a teljes Ézsaiás-tekercs, Sámuel könyvének töredéke, egy jó állapotú Zsoltártekercs; az Ószövetség minden könyvéből találtak töredéket, kivéve Eszter könyvét), és ezeket egybevetették a középkori kódexekkel, akkor a kutatók megdöbbentek azon, hogy a szent szöveg sehol semmilyen lényeges helyen nem torzult az eltelt évszázadok alatt. Különböző szövegváltozatok kerültek elő, de ezek nem érintik, és főként nem módosítják a szöveg tartalmát, még kevésbé az üdvösség útját, sem a Krisztusról szóló örömhír valóságát, sem a Biblia üzenetét. Ezekről külön szakirodalom olvasható, és ezek alapján minden ellenőrizhető.

[2] Például Júda királya, Jojákim, Jósiás fia a főemberei előtt elégette Jeremiás prófétikus iratait, mert megvetette Isten üzenetét, de Jeremiás utasítást kapott az Úrtól, hogy írja újra az egész könyvet (Jer 36:1-28). Ebből a példából megérthetjük, hogy a mindenható Isten számos úton és módon tudta őrizni és védeni a saját Lelke által adott kinyilatkoztatást. A másik példa erre éppen a qumráni tekercsek története. Egészen 1947-ig az első századtól kezdve Isten meg tudta őrizni ezeket a tekercseket. Néhány évtized alatt többet rongálódtak az emberek kezén, mint az elmúlt kétezer év alatt.

[3] Látható ez a politikában és a törvényhozásban is. Például, hoznak egy jól átgondolt törvényt, aztán eltelik egy rövid idő, és kiderül, hogy módosítani kell, majd egy rövid idő után ismét módosítják, mert utólag kiderül, számos tényező van, amire nem tudtak, vagy nem lehetett odafigyelni. Isten törvénye ezzel szemben tökéletes, azon nem kell változtatni, az teljesen megbízható, mert Isten tökéletes jellemének tükre a Biblia szerint (Zsolt 19:8-9; Róma 7:12).

[4] Ha az Ó- és Újszövetséget a Szentlélek sugalmazta, akkor ne várjuk, hogy az apokrif iratokból az Újszövetség idézzen, mert azokat nem Ő sugalmazta, ezért nem is fog idézni azokból.

[5] Ézsaiás (Izajás) 53:7. A „kínoztatott” (Károlyi fordítása) a héber szerint „iszonyú nyomás nehezedett rá”. Ez a világ bűnösségének nyomása, amelytől Jézus már a Getsemáne-kerttől kezdve vérrel verítékezett (Luk 22:44)

Hasonló bejegyzések

http://szentiras.net/

2022 © SZENTÍRÁS.  Készítette: repyx